Gépkocsikkal kapcsolatos bűncselekményeket tártak fel a városrendészek

2016 aug 12
Megosztás
kecskeméti városrendészet

A nyár az utazások szezonja, így a gépjárművek is fokozott veszélynek vannak kitéve a lopások, feltörések tekintetében is. A Kecskeméti Városrendészet ezért bűnmegelőzési célzattal is ellenőrzi a parkoló autókat.

-  Kedden a Kistemplom utcában figyeltek fel kollégáim egy Mercedes típusú autóra, amelyen piros német rendszám volt; azonban a szélvédőn ott volt a magyar regisztrációs matrica. – tájékoztatott bennünket Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet intézményvezetője.

- A központi nyilvántartóból lekérdezve a gépjármű adatait kiderült, hogy a magyar rendszámú gépkocsi ki van vonva a forgalomból, ezért tették rá a német rendszámot és így használták. Ez bűncselekmény (egyedi azonosító jellel visszaélés büntette) , ezért bejelentést tettünk a rendőrségre, és biztosítottuk a helyszínt a rendőrség kiérkezéséig.

- Szerdán délelőtt a Muraközy János utcában egy Opel Corsa gépkocsit találtak a helyszínen járőröző kollégáim, amely feltételezhetően fel volt törve. Kiértesítettük a tulajdonost, aki nem tudott a bűncselekményről, de az autót megnézve megerősítette, hogy autóját feltörték, így a rendőrség kiérkezéséig biztosítottuk a helyszínt.

- Az említett esetek mellett az elmúlt időszakban több parkoló gépkocsit találtak kollégáim letekert ablakkal. Ilyenkor addig vigyázzunk a gépkocsira míg a tulajdonos visszaérkezik. 

Közterület-felügyelőink kiemelt figyelmet fordítanak a pakolók és más közterületek védelmére. azonban a bűncselekmények megelőzése érdekében a gépjárművek tulajdonosait is kérjük, vigyázzanak értékeikre és még rövid időre se hagyják záratlanul gépkocsijukat és ne legyen otthagyott irat, érték autóikban.

A mellékelt képeket a Kecskeméti Városrendészet készítette a helyszíneken.