Gyerekek a büntetőbíróság előtt

2014 feb 21
Megosztás
gyerekkorú a bíróság előtt

Megfellebbezte az ügyész a fiatalkorú és gyerekkorú sapkarablók ügyében a legenyhébb ítéletet, a próbára bocsátást, így az nem jogerős. Rendhagyó tárgyalás a Kecskeméti Járásbíróságon.

 

Jó-e az, ha egy tizennégy év alatti gyereket bírósági úton megbüntetünk? Egyáltalán ismerjük-e a bírósági stressz hatásait, kinek, mit okozunk azzal, ha a vádlottak padjára ültetjük. Nem beszélve arról, ha ezt még egy nagy nyilvánossággal is megspékeljük. 

Van aki erre rögvest azt mondja, ez gyerekkínzás és szörnyű.

Az ellenérvek is fontolásra érdemesek. Miszerint egyre több fiatal, illetve gyerekkorú bűncselekmény történik. Nap mint nap veszik el a gyerekkorúak fiatal társaiktól az értékeiket, meglehetősen durván. Egyre több a feljelentés, ezért ennek a folyamatnak megálljt kell parancsolni jogi úton, ha már az iskola és a szülő nem bírta tudatosítani a gyerekben a másik testi épségének, illetve értékeinek a tiszteletben tartását. 

E dilemma feszült egymásnak a napokban a Kecskeméti Járásbíróságon. A jogalkotó ugyanis épp a fent említett bűncselekmények elszaporodása miatt - kiemelt súlyú ügyekben -  lehetőséget adott a tizennégy éves kor alatti gyermekkorúak büntethetőségére.

Ez volt az első ilyen jellegű tárgyalás Bács-Kiskun Megyében, amelyre az országos Nyitott Bíróság Program keretén belül három középiskolai osztályt is meghívtak hallgatónak.

Vargáné Túri Eszter bíróné kedvesen fogadta a fiatal közönséget, elmagyarázta nekik a tárgyalás menetét, a viselkedési szabályokat a teremben, illetve a törvényszék épületében, majd következett az előadás, az igazi Való Világ, amelynek két főszereplője egy tizenöt éves, valamint egy tizenhárom éves kecskeméti fiú volt.

Összeférhetetlenek

A hórihórgas Márk, az idősebbik vádlott, melegítőben és bilincsben érkezett, börtönőr kísérte. Az eset óta előzetes letartóztatásban van. A tárgyalásra a sofőr édesapja jött el, a szülei elváltak. Márk egy év óta él vele, mert az édesanyja már nem bírt a kamaszkori problémáival. Márk látszólag semmiben nem különbözik kortársaitól: szeret BMX-ezni, van egy kis hörcsöge, de a közösségi problémái miatt magántanuló, csak konzultációs órákra jár be a szakközépiskolájába.

A szintén magántanuló, hetedik osztályos, vékonyka kis Milánt az édesanyja kísérte el, aki szúrós szemmel nézett az újságírókra, valamint a kivezényelt osztályokra. Milán a felhajtás láttán megijedt és zokogni kezdett, majd a fejére húzta a melegítőfelső kapucniját, amit mindvévig magán hagyott a tárgyalás során.

Menő sapkája volt

A vád szerint a két fiú 2014. január 22-én délután a Széchenyivárosban sétált, amikor szembe jött velük egy velük korabeli srác, akin egy divatos, cápás (sharksport) sapka volt.

Milán megjegyezte: klassz ez a sapka, mire Márk rákérdezett:

- Kell neked?

- Aha, hangzott a válasz, majd fordultak is a sapkás fiú után.

Márk felszólította, hogy adja át nekik a sapkát, de mivel a fiú ennek nem tette leget, Márk ököllel megütötte, miközben Milán felhevülten bíztatta: üsd, üsd!

A fiú segítségért kezdett kiabálni, mire Márk még jobban ütötte, aztán a fiú elesett. Márk lekapta róla a sapkát és futni kezdtek. A cápás sapkát végül Milán nem kapta meg, mert Márknak is megtetszett, aki azt hazavitte. 

A zúzódásokat elszenvedett fiú szüleinek a feljelentését követően a rendőrök meg is találták Márkék lakásában az eltulajdonított ruhadarabot.

Az ügyészség szerint ez egy tipikus rablás, amelyben Márk a tettes, Milán pedig a felbújtó. A kárérték háromezer forint. 

Vargáné Túri Eszter, a büntetőtanács elnöke megkérdezte a fiúkat, hogy akarnak-e vallomást tenni, de egyikük sem élt a lehetőséggel. Így felolvasta a nyomozati vallomásaikat, amely egybevágott a vádiratban leírt tényállással. A rendőrségen mindketten bevallották a tettüket és sajnálták a történteket.

Tudták mit csinálnak

A bíróság ezt követően meghallgatta a kis Milán osztályfőnökét. A fiú a Piarista Általános Iskola 7. osztályos magántanulója, mert az érzékenysége és a jó esze ellenére sok gond volt vele a közösségben, gyakran veszekedésig vitázott, sőt, volt eset, amikor a nálánál nagyobbnak is nekiment.  

- Most így jobb mindenkinek, - mondta a tanár, de szeretnénk őt visszaterelni a mindennapos tanításba, valamint a közösségbe, de ez az idő még nem jött el az osztálytársai szerint - tette hozzá.

Mivel a beismerő-vallomások mellett nem volt szükség további bizonyításra, Varga Éva, ügyész perbeszéde következett, aki hangsúlyozta: túlzottan elszaporodtak az ilyen jellegű bűncselekmények. Súlyosbító tényezőként említette meg azt, hogy a két fiú jóeszű gyerek, akik tisztában voltak a tettük súlyával és törvénytelenségével. 

Rablás büntettéért Márknak felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását, Milán részére pedig a büntetés kiszabásának az elhalasztását, vagyis próbára bocsátást indítványozott a maximális, két évig. 

Kiszely Zsuzsanna, a két fiú védője szerint Márk már azzal, hogy három hete előzetes letartóztatásban van, belekóstolt a büntetésbe, akárcsak MIlán, akit láthatólag megviselt ez a nyilvános meghurcoltatás, ezért azt indítványozta, hogy ne csak Milánt, hanem Márkot is bocsássa próbára a bíróság. Utóbbié a maximális két év, a másiké pedig csak egy év terjedelmű legyen - tette hozzá.

A beilleszkedés a cél

Vargáné Túri Eszter az ítéletében végül az ügyvéddel értett egyet: Márkot kettő évre, Milán pedig egy év időtartamra bocsátotta próbára, továbbá mindkettőnek kirendelte a pártfogói felügyeletet. 

Ha ez idő alatt bármiféle büntetőjogi következményekkel járó cselekményt is elkövetnek, akkor nem csak majd azért, hanem ezért a sapkarablásért is kirónak rájuk majd büntetést. 

Vargáné Túri Eszter hangsúlyozta: nagy a bíróság felelőssége, mert a rablás 2-től 8 évig terjedő börtönnel lehet büntetni, de az elsődleges cél, hogy a vádlottak visszakerüljenek a társadalomba és megtanuljanak törvénytisztelő módon élni és kezelni a konfliktusokat, azt, hogy nem lehet erőszakkal senkitől sem elvenni semmit. Felhívta a szülők figyelmét, hogy nagyon szorosan működjenek majd közre a kirendelt pártfogóval. A két fiút terheli még a per költsége, amely 98 ezer forint.

Az ügyész ragaszkodott az indítványához, miszerint Márkot felfüggesztett fogházbüntetésre ítéljék, Milánt pedig a maximális két évre bocsássák próbára, ezért az ügy nem jogerős. 

Az iskolások pisszenés nélkül, mindvégig nagy figyelemmel hallgatták végig a tárgyalást.

 

 

 

 

 

 

Címke: