Hangosbemondón hirdette az akku-felvásárlást - börtön lett a vége

2017 május 1
Megosztás
használt akkumulátorok

9 hónap szabadságvesztésre ítélte – 2 év próbaidőre felfüggesztve – a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt a férfit, aki hangosbemondóval járta Hajdúnánást és úgy gyűjtött használt akkumulátorokat a településen. A bíróság B. Norbertet veszélyes hulladékra elkövetett, hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek, gyorsított eljárásban. 

B. Norbert 2017 március 31-én igazoltatták a rendőrök Hajdúnánáson, mert nem volt bekötve és menet közben telefonált. Az autó átvizsgálása közben találtak rá a gépkocsi utasterében hat darab használt akkumulátorra. A férfinak nem volt engedélye, hogy veszélyes hulladéknak minősülő akkumulátorokat gyűjtsön és szállítson. Ez ugyanis hulladékkezelési tevékenységnek minősül, így engedélyköteles. A vádlott így többek között a hulladékról szóló törvényt, illetve az elem és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységről szóló kormányrendelet előírásait is megszegte. Az ügyészség feljegyzésében kiemelte: az akkumulátor veszélyes hulladék, az akkumulátorsav bőrre kerülve komoly sérülést, gőzét belélegezve súlyos egészségkárosodást okoz.

B. Norbert elismerte a bűncselekmény elkövetését. Mint elmondta, családja szociális segélyekből él, és a használt akkumulátorok adásvételével próbált jövedelmet szerezni. Hangosbemondóval járta az utcákat, párszáz forintért megvette az akkumulátorokat, majd azokat MÉH telepeken adta le. Elismerte, hogy sem neki, sem az autónak nem volt engedélye veszélyes hulladék gyűjtésére és szállítására, de nem tudott arról, hogy a használt akkuk felvásárlásával bűncselekményt követ el. Az akkumulátorokat egyébként mindig a megfelelő telepeken adta le.

A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Erkölcsi bizonyítványába tehát a mostani bűncselekmény és a büntetés nem kerül bele. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség tudomásul vette a határozatot, a vádlott és védője azonban enyhítésért fellebbezett.

A törvény egyébként úgy rendelkezik, hogy a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése 1 – 5 év közötti szabadságvesztéssel sújtható.