Hetedik a GAMF-csapat Ausztráliában

2015 okt 23
Megosztás
Cél a World Solar Challengen

Hetedik helyen ért célba a Kecskeméti Főiskolán fejlesztett MegaLux elnevezésű napelemes autó az Ausztrál sivatagot átszelő 3000 kilométeres World Solar Challengen. Hollandoké az arany.

 

Kállai Erzsébet, főiskola  kommunikációs referense az MTI-vel közölte: a jármű 3022 kilométer megtétele után haladt át a célvonalon az Ausztrália déli partján található Adelaide-ben magyar idő szerint csütörtökön reggel negyed 9 körül.

Emlékeztetett: a Kecskeméti Főiskola GAMF csapata a megmérettetés előtt a célba érést tűzte ki célul. Saját építésű járművük ezzel szemben a táv sikeres teljesítésén túl a Challenge kategóriában induló 30 csapat közül az élmezőnyben végzett.

Jelezte: külön emeli a magyarok teljesítményének értékét, hogy az első három helyen két holland és egy japán gárda végzett. A kecskemétieket csak olyan csapatok előzték meg, amelyek a legutóbbi, 2013-as versenyen is ott voltak a legjobbak között. Így a MegaLux például a házigazda ausztrálok mindegyik járművénél gyorsabbnak bizonyult - tette hozzá.

A Darwin és az Adelaide közti 3000 kilométert a leggyorsabban egy holland csapat Nuna 8 nevű napelemes járműve tette meg mindössze 3 és fél perccel előzve meg a másodikként beérkező Red One-t, egy ugyancsak holland autót. A harmadikként beérkező japán versenyautó az utolsó 30 kilométeren utasította maga mögét a michigani egyetem napautóját.

A különleges közlekedési eszközt megalkotó kecskeméti csapat a térségből egyedüliként indult az ausztráliai versenyen, amelyen a kontinenst keresztülszelve egy forró sivatagi országúton több mint 3 ezer kilométert kellett megtenniük. Ez a megmérettetés is az energiatakarékosságról szólt, a rajthoz álló járművek kizárólag a nap energiáját hasznosíthatták.

A MegaLux projekten a Kecskeméti Főiskola GAMF karán egy 14 tagú csapat dolgozott. A nyáron bemutatott négykerekű, katamarán formájú futurisztikus jármű nagyrészt szénszál-kompozitból készült, mindössze 160 kilogramm tömegű és képes akár óránkénti 130 kilométeres sebességre is.

Az 1987 óta kétévente megrendezett World Solar Challengen, a világ immár legtekintélyesebb napelemesautó-versenyén idén 25 országból 46 jármű indult.