Homoki-dombi nyalánkságok

2017 ápr 3
Megosztás
Kecskemét, Mária utca

Vannak pillanatok, amikor az adófizető szívesen bepillantana döntéshozók koponyájába, vajon mi rejlik ott és miféle szakmai átgondoltság alapján hozták meg a várost és annak polgárait érintő komoly döntésüket.

Ilyen eset a kecskeméti Mária utca (Homoki-domb) közepének parkolási helyzete.

Az utcában, csak a jobb oldalban lehet parkolni. Ennek ellenére a központ felüli részen, a közepe táján, kettő parkoló elé kitettek egy tíz méteren belül parkolni tilos táblát, miközben a parkolóhelyek felfestve maradtak. Majd ezen a tiltó szakaszon öt méter múlva kitették a parkolási övezet táblát, miszerint fizetős a drága.

Hab a tortán, hogy pont ott van egy félkereszteződés, tehát, akik balra kikanyarodnak a Báthori utcából, nem is látják a tiltó táblát, csak  a parkolóövezetet, a felfestett parkolókat, így beállnak, megveszik a parkolójegyet és azt hiszik minden a legnagyobb rendben. Csupán a bírságcédula láttán sápadnak el a végén. De hát mit lehet tenni?

De vajon miért kellett ezt a táblát kihelyezni kettő parkoló elé a közepén? Mi értelme van? Miért nem jelzik ezt egyértelműen az útburkolati jelekkel és mi az a parkolási-övezet tábla ott öt méteren belül?

Kérdéseinket megküldtük a parkolásért felelős közterület-felügyeletnek, akik szerint ez nem az ő hatáskörük, hanem jegyzőé, mivel ő a közút kezelője. Megjegyezték, hogy az egyértelműség végett azért elteszik 5 méterről 10 méterre a parkolási övezet határát jelző táblát.

Megkerestük ez ügyben a hivatalt is, ahol azt a választ kaptuk, hogy a kerékpársáv felfestése miatt kellett kitenni a parkolást tiltó táblát, de a parkoló felfestésének a megszüntetése még folyamatban van, ez valójában egy technikai malőr.

Szóval nem lettünk okosabbak. A kerékpársáv ugyanis a másik oldalban van felfestve. A két parkoló megszüntetésének mi értelme, egyelőre nem tudni. A technikai malőrről pedig annyit, hogy a táblákat immáron több mint fél éve kihelyezték.