Hová teszik a kecskeméti államtitkárságot?

2014 jún 10
Megosztás
Lázár János

Halvány fogalma sincs egyelőre a városvezetésnek, hogy hová helyeznék Kecskeméten a Lázár vezette Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkárságát. Szorít az idő. Púp a homokon.

 

Mint ismert, a vidékbarátság, meg a vízfejes decentralizáció jegyében - hivatalosan olcsósítás, de nem lesz az - vidékre helyeznek három tárcát. 

Kecskemétre kerülne a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága, Debrecenbe a földművelési, Székesfehérvárra pedig a honvédelmi tárca. 

Két utóbbi város már lelkendezett, és már-már tudja is hol kap helyet a két minisztérium, Kecskeméten azonban csak a szokásos városvezetés nélküli sűrű csendszag van, pedig Lázár János azt is bejelentette, hogy a hírös városi költözést már az év második felében levezényli.

De hová, merül fel a kérdés, hiszen a polgármesteri hivatal fullos, akárcsak  a kormányhivatal.

Sokan a volt főtéri sajtóházat emlegetik, amely évek óta üresen áll, de az nem állami, illetve városi kézben van, ezért csak borsos közpénzből lehetne kivenni, ráadásul az ingatlannal nem az a legnagyobb baj, hogy drága, hanem az, hogy nincs parkolója, ezért lépett eddig vissza a legtöbb vállalkozás a bérlésétől.

Felmerült még a volt megyei tanács épülete a kamaraszínház mellett, ez még méretileg úgy meg is felelne, de akkor meg hová teszik onnan az állami lakókat, mert van itt államkincstár fiók, pedagógiai intézményi iroda, itt lakik a vöröskereszt, meg még egy rakat műintézmény.

Emlegetik a volt Petőfi iskolát, valamint az Izsáki kórház épületét is, de ezekre az épületekre annyi pénzt kellene költeni, hogy ihaj, évekbe telne mire befejeződne.

A dilemma feloldása érdekében megkérdeztük hivatalosan az önkormányzatot, de csak röviden annyi választ kaptunk, hogy keresik, és zajlanak a szakmai eszmecserék ez ügyben.

Debrecen

Úgy néz ki Kósa-falváé lesz az agrártárca. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta - már most kijelöl valakit a város vezetéséből, hogy működjön együtt a kormánnyal a helyszín kiválasztására, a logisztikai feladatok megoldására.

Ez a decentralizáció "jót fog tenni az országnak" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Debrecen környékén vannak az ország legjobb termőföldjei, itt az agráregyetem, vagyis "Debrecen a magyar agrárium szíve, az ország második legnagyobb városa, ahol méltó helyen lesz az agrártárca".
A polgármester utalt arra is, hogy a Debrecen-Budapest távolság "táblától tábláig" közúton két óra, vonattal szintén, a 160 kilométer óránkénti sebességre képes vonatokkal pedig csak másfél óra lesz, tehát a távolság sem lehet akadály.

Székesfehérvár

A tervek szerint Székesfehérvárra a Honvédelmi Minisztérium fog költözni. A polgármester azonnal rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze. A rendkívüli közgyűlésen javaslat hangzik el arra, hogy az önkormányzat nyilatkozatban támogassa a minisztérium Székesfehérváron történő elhelyezését és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a minisztérium méltó elhelyezést nyerjen. A javaslat elfogadása esetén a polgármester egyeztetéseket folytat majd a honvédelmi miniszterrel a minisztérium Székesfehérváron történő elhelyezése ügyében és jegyzővel együtt vizsgálja meg, hogy a város területén mely épületek alkalmasak a minisztérium kialakítására. A rendkívüli közgyűlés hatalmazhatja fel a város vezetését arra is, hogy szükség esetén folytassanak egyeztetéseket az alkalmas ingatlan tulajdonjoga megszerzése érdekében, valamint gondoskodjanak a minisztérium tényleges elhelyezésének előkészítéséről, a szükséges pénzügyi források felkutatásáról - áll a városi közleményben.

Fotó: origo.hu