Húsz év után bezár a Bramac gyára

2013 szep 20
Megosztás

Az építőipart is súlyosan érintő válság és elsősorban az exportpiacokon tapasztalt kereslet-visszaesés miatt a Kecskeméten termelt termékek gyártását októbertől a Bramac veszprémi üzeme veszi át. 

 

 

A cég vezetői nem számolják fel a hírös városi telephelyet, szeretnék minél hamarabb újraindítani a gépsorokat.

A kilencvenes évek elején indult el Kecskeméten, a Szent István körút ipartelepének egyik első gyára, a Bramac. Az Monier Group tulajdonában lévő vállalat termékeinek csaknem 50 százaléka exportra készül, így nem csak a magyar piac beszűkülése vezetett a leállásig.

A Bramac Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a kecskeméti üzem csúcsidőben több mint hetven főt foglalkoztatott, először tavaly kényszerültek csoportos létszámleépítésre.

- Szeretném leszögezni, hogy nem bezárásról, hanem leállásról van szó - mondta Miheller Gábor ügyvezető. - Cégünk vezetése elemezve az európai piac középtávon várható erősödését úgy döntött, hogy sem a kecskeméti ingatlant, sem a benne működő gépsorokat nem adjuk el, úgy látjuk ugyanis, hogy hamarosan újra elindíthatjuk őket.

Az ügyvezető hozzátette, erre először a jövő évben lesz szükség, a szezonális keresletemelkedés miatt minden bizonnyal időszakosan újra indul majd a gyártás. A folyamatos munkavégzés középtávon várható.

A Bramac mostani leépítése 21 főt érint, a leépítés az Üzemei Tanáccsal együttműködve történt.

Címke: