Ingatlanozik a városi ingatlanfőnök

2013 okt 8
Megosztás

Bosszankodnak a városi üzlethelyiségek bérlői. A Kik-For Kft. új ügyvezetője, Minda László több bevételt szeretne, ráadásul a pályázatában nem említette, hogy saját ingatlanforgalmazó cége van.

A városvezetés tavasszal nem engedte, hogy Losonczy László az ez év december 18-án lejáró, öt éves határozott idejű munkaszerződését kitöltse az önkormányzati KIK-FOR Kft. élén, mert sürgősen szemléletváltást akartak. Pályázatot írtak ki sebtében Losonczy helyére, amelyre egy ajánlat érkezett, a megyei intézményfenntartó központ igazgatójától, a keceli származású Minda Lászlótól. Pályázatának elbírálása szintén gyorsan történt, úgy, hogy a Kik-For Kft. felügyelőbizottsága csak Minda meghallgatása előtt közvetlenül kapta meg a pályázó szakmai anyagát. A leendő igazgató verbálisan jó benyomást keltett, a papírjait azonban kifogásolták.  A KiK-For Kft. felügyelőbizottsága a javaslattevő határozatában felhívta a figyelmét az önkormányzat Költségvetési és Vagyongazdálkodási Bizottságának, hogy vizsgálják meg: a kiírásnak megfelelő-e a pályázó szakmai végzettsége? Az ügyvezetői felhívásra ugyanis meglehetősen felületes lett a pályázati kiírás, amelyben minden részletezés nélkül közgazdász végzettség az egyik kritérium. Minda Lászlónak van egy agráregyetemi diplomája, valamint a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán pénzügyi szakértői szakképesítést szerzett. Vajon ezt értette-e a kiíró közgazdász végzettségen? A felügyelőbizottság egyhangúlag elfogadott ajánlását azonban végül nem tárgyalta meg az önkormányzati szakbizottság, más pályázó meg nem volt, aki feszegethette volna a témát. 

A Költségvetési és Vagyongazdálkodási Bizottság végül április 1-tól öt évre nevezte ki a társaság élére Minda Lászlót. 

Az új ügyvezető a kinevezésekor lapunknak azt mondta: nagy kihívás számára ez megbízatás, de úgy véli, a csaknem húsz éves szakmai tapasztalatát, amelynek többségét multinacionális cégeknél szerezte meg, kamatoztatni tudja majd az önkormányzati cég élén, és Kecskemét fejlődésére fordíthatja. Hozzátette: nem csak jó céget, hanem jó csapatot is szeretne, maga mellett, mert csak így lehet hosszút távon jó eredményeket elérni.

 

Nem klimax, remax

 

A jó csapat egyik meghatározó szereplőjét, a gazdasági igazgatót egyelőre hirdetés útján keresi Minda, mert a közelmúltban összetűzésbe került Romhányi Lászlóval, akivel végül elváltak az útjaik. Losonczy, úgy néz ki, még bírja  strapát. 

Minda egyelőre csak a cég múltjának a papírjaival foglakozik, ezért míg érdemi lépés nem történik a Kik-for Kft. stratégiájában, mi is utánanéztünk Minda üzleti életének. Kiderült az igazgató két cégben is többségi tulajdonos

A Bácska Ingatlan Centrum (Kecskemét, Szabadság tér 4.- Kéttemplom köz 2.) 2011. október 26-án alakult. A félmillió forintos tőkével alapított cég fő tevékenysége saját tulajdonú ingatlan adásvétele, de e mellett széles körűen jogosultak ingatlanokkal kapcsolatos - bérbeadás, üzemeltetés, ingatlankezelés, stb. - tevékenységekre. A hatályos cégbírósági adatok szerint a cég többségi tulajdonosa a kezdetektől Minda László. A Bácska Ingatlanforgalmazó Kft.-ben társtulajdonosa az élettársa, dr. Kerékgyártó Judit, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője.  A cégben 2012. január 26-ig Minda László az ügyvezetői tisztséget is betöltötte. 2012. augusztus 3-tól a cégben Kerékgyártó Judit lett az ügyvezető, aki a posztról ez év tavaszán - miután kinevezték a járási hivatal élére - lemondott és átadta azt hozzátartozója, Kerékgyártó Sándorné részére. A cég elektronikus elérhetősége Minda lászló magán E-mailje.

Minda másik cége a Bácska Hitel és Biztosítás Centrum Kft. (Kecskemét, Szabadság tér 4.- Kéttemplomköz 2.), amelyet egy időben alapítottak a Bácska Ingatlan Centrum Kft.-vel. A vállalkozás pénzügyi tevékenységekkel, főként hitelügyintézéssel foglakozik. Ebben a cégben ugyanúgy volt ügyvezető egy ideig Minda és élettársa, majd idén tavasztól ebben a cégben is a vezető tisztségviselő Kerékgyártó Sándorné.

A Bácska Ingatlan Centrum Kft. irodája egyébként a belvárosi Sétáló utcában található, a világ egyik vezető ingatlanforgalmazó cége, a RE/MAX üzemelteti.

Az alapkérdés az, hogy összeegyeztethető-e a közpénzes városi ingatlankezelői- és ingatlankezelői feladat egy ingatlanadás-vételére és közvetítésére szakosodott magáncég tulajdonosával. A korábbi jegyző, Metzinger Éva mindenesetre nagyon szigorúan vette ezeket a viszonyokat, akik városi cégben lettek vezető tisztségviselők, azoknak más érdekeltségeikből ki kellett lépniük. Losonczy munkaszerződése például kiköti, hogy hasonló tevékenységet a Kik-For Kft. égisze alatt nem folytathat.  Minda László lapunkkal nem volt bőbeszédű ez ügyben, kurtán csak annyit válaszolt írásban, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen. Lehet, hogy jogi szempontból nem, erkölcsi-etikai oldalról viszont kifogásolható. 

De ha minden szép és tiszta ebben az ügyben, akkor vajon Minda miért nem említette meg e két cégben betöltött szerepét sem a felügyelőbizottság, sem pedig az őt kinevező önkormányzati szakbizottság előtt?

 

 

Címke: