JAPÁN NAP KECSKEMÉTEN

2017 május 8
Megosztás
szobor Japánban

A számos kecskeméti és Bács-Kiskun megyei magánszemély kezdeményezésével is 30 évvel ezelőtt hivatalosan bejegyzett Magyar-Japán Baráti Társaság jubileumának köszöntésére a Kecskemét-Aomori Baráti Kör Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával és több hazai, valamint külföldi intézmény, szervezet összefogásával itthon is Japán Nap-ot tart május 13-án szombaton. A szervezők számára természetesen minden program elem fontos, ám közülük is kiemelkedő a Ráday Múzeum - ekkor záródó - shodo kiálíltását követően Yoshitaka Yokozawa japán művészeti menedzser által ismét Kecskemétre szánt egyedülálló kiállítása 8 japán művésznő és 2 magyar férfiú alkotásaiból, valamint az ezt követő ajándék koncert két, Bécsben élő japán ének-, illetve zeneművész tolmácsolásában.

10.00, 11.45 és 13.15 kezdéssel: Junko konyhája Kecskeméten. E heti menu: “Oyakodon” (csirke, tojás, speciális mártás, rizses tálban). Jelentkezés, helyfoglalás: kecskemet.aomori@gmail.com. Helyszín: Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. Nyíri út 28.

10.00 – 17.30: Válogatás Sirbu Aida kimonó-gyűjteményéből. Tudomány és Művészetek Háza. (Rákóczi út 2., bejárat a Főtér felől)

11.00-12.00: Gerle Margit DLA keramikus, szobrász, papírművész: Nyitott műterem – Japán inspirációk. Helyszín: Tudomány és Művészetek Háza

13.00 – 14.00: KATANA - Szamurájkard bemutató. -Tenshin Shoden Katori Shinto Ryu bemutató:  Sensei  Prikkel  Antal  JITAKYOEI SE

14.00 –  15.30: Origami mindenkinek! Kricskovics Zsuzsa grafikus- és origami művész vezetésével. Helyszíne: Hírös Agóra-KIO, Kossuth tér 4.

14.00 – 15.00: Kiss Sándor (Magyar-Japán Gazdasági Klub): Japán vonzásában - a magyarok, akik szerették Japánt. Könyvpremier és beszélgetés. Katona József Könyvtár, Piaristák tere 8.

15.00 - 16.00: Gál Klaudia: Animék az Oscar-díj közelében – Tények és érdekességek a jelölt művekről. Katona József Megyei Könyvtár, Tini részleg, Otaku Klub

16.00: Michelangelo vonzásában – Kortárs japán művésznők alkotásai Kecskeméten. Szatelit kiállítás: Japán bűvöletében - Drienyovszki János szobrai és Gaál Kis Zoltán fotográfiái.  Kiállításnyitó a Tudomány és Művészetek Házában (Kecskemét, Rákóczi út 2.). Megnyitja: Árvay-Józsa Kitty művészettörténész 

16.30: Japán művészek ajándék koncertje.  Ének: Juri HASEGAWA.  Zongora: Nana MASUTANI. Helyszíne: Tudomány és Művészetek Háza.

Ajánlott további programok:

10.00-12.00 Betekintés a Free Line SE nanbudokáinak edzésébe. Helyszíne: Hakkoda Dojo. Kecskemét, Burga u. 1.

09.00 – 12.00: Fűszerkuckó ázsiai kínálata. Kecskemét, Wesselényi u. 5.

14.00 – 20.00: Raku kerámia alkotások égetése. Hírös Agóra – Ifjúsági Otthon műhelye. Kecskemét, Kossuth tér 4.