Jó bort, jó áron, Kecskeméten

2014 ápr 28
Megosztás
Borháló szaküzlet Kecskemét

Hangulatos, kóstolásra és rendezvényre alkalmas borszaküzlet nyílt Kecskeméten, a távolsági buszpályaudvarral szemben. Az árelőnyben és a minőségben bizony verhetetlennek tűnik.  

 

A rendszerváltást követően először és azóta is a hazai borászatok állják a sarat a nyugati piacon. A minőségük, a megjelenésük partiban van nagy francia, spanyol és olasz borokkal. Ennek okán a magyar bor is belépett a hazai trendek kellékei közé úgy jó tíz éve, a lényeg az volt, minél drágább és idegen csengésű legyen a fajta. Az igazi műértéshez azonban a sznobizmuson keresztül vezet az út, lassan egyre többen rájöttek, hogy a vastag és drága borokon kívül is van élet és nem is akármilyen.

Szentendrén mindig klassz dolgok történtek. Nemhiába egy itteni pincéből származik a Borháló ötlete, amely három laza hazai borszerető férfiú alapított. Az alaptézis a következő volt: bort és bort elérhető áron, ennek elérése érdekében pedig valahogy olcsóbbá kellett tenni a piacra jutást. Ennek pedig csak egyetlen módja volt, mégpedig: változtatni a külsőn, hogy a belső érték - a lélek -, ne sérüljön.

Magyarán ne a körítés, a címke, a hírverés alapján szőtt név állítsa döntés elé a vásárlót, hanem ami benne van, az iható legyen, és ha elfogyasztották, vegyenek belőle újra, jó kedvel.

Ennek érdekében a Borháló nagy pincészetek hagyományos palackjai mellett kínál márkás bort másfél literes üvegben, Magnum kiszerelésben, valamint kétliteres műanyag palackban, valamint a gyümölcsleveknél már megismert 3-5, valamint 10 literes kis csapos, Bag-in-Box kiszerelésben. Ez utóbbi egyébként hermetikusan zárható, így a bor hosszú ideig megőrzi a frissességét.

A fenti filozófiát hordozó borháló szaküzletek száma már megközelíti a harmincat és az Alföldön az első Kecskeméten létesült a Bethlen körút 12/c szám alatt. A hálózathoz már eddig is a legjelentősebb borvidékek és borászataik csatlakoztak. A térségünkből természetesen a soltvadkerti nagyágyúk, úgy mint Frittmann és Font, Villányból a Polgár és Fontányi testvérek, Szekszárdról, a Wekler, a Takler, valamint  a Mészáros pincészet, Egerből Tóth Feri bácsi, Mátrából Szőke Mátyás, Zalából a Cezár pincészet, Pécsről pedig a Lisicza, Balatonlelléről a Bujdosó család, Badacsonyból pedig a Skizo pincészet. Szóval ezeknek a pincészeteknek a borai szinte állandóan kaphatóak különböző kiszerelésben a kecskeméti szaküzletben, de a hagyományos 0,75 literes kiszerelésben azért ott vannak a polcon a további neves és bizonyított borászok nedüi.

A Borháló kecskeméti szaküzlete sokkal több, mint egy hagyományos borvásárlásra szakosodott bolt - vallja Serfőző László üzletvezető, mert a borkedvelő társaságoknak  - akik szájról szájra adják a kínálatunkat - , naprakészen állunk a rendelkezésükre a névnapokhoz, a grillezéshez, a baráti összejövetelekhez, de ki tudjuk elégíteni a vendéglátósok igényeit, természetesen nagyker áron. Mindezek mellett itt helyben is tudunk reprezentatív borhangulatú környezetet biztosítani 12-14 fős társaságoknak, borkorcsolyával és hideg háztáji finomságokkal. Persze, gondoltunk azokra is, akik nem biztos, hogy tudják már mit akarnak a bor világában - mondja Serfőző László, nekik megpróbálok a személyes igényeikhez igazítani egy-egy bort, de ragaszkodom ahhoz, hogy a végső döntést ne az én döntésem és javaslatom alapján hozzák meg, hanem döntsön a bor, ezért nálunk minden Borháló-terméket meg lehet kóstolni, hogy még jobban sikerüljön a vásárlás.

A Hírösvény szerkesztősége tett egy próbavásárlást és az a tapasztalatunk, hogy érdemes hallgatni Serfőző úrra. Jó a megközelítése és pontos az íz, a harmónia leírása a borokkal kapcsolatosan. A kóstolások után nálunk az abszolút nyerő Tóth Ferenc egri borász Kadarkája, illetve Kadarka Sillere lett. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, de ne sajnálják a kísérletezést és vele a vásárlást se, mert ezzel csak gyűlnek a pontjaink a Borháló kártyánkon és a végén egy patinás üveg bor is ütheti a markunkat.

Ne feledjék: Borháló, ahol más a mÉrték

Nyitva tartás:

Hétfő-Péntek: 10.00-18.00

Szombat:09.00-13.00

Május 1-én Üzletünk zárva tart !

Május 2-án és 3-án szombati nyitva tartás szerint állunk vásárlóink rendelkezésére !

Elérhetőség:

+36 70 413 2600

kecskemet-eszak@borhalo.com

http://www.borhalo.com/kecskemet-eszak

 

 

 

 

 

Címke: