Jogalap nélkül bírságoltak meg egy önkéntes közösséget Kecskeméten

2018 okt 24
Megosztás

Jogsértő volt a kecskeméti önkormányzat közterület-használattal kapcsolatos bírságolása – mondta dr. Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, aki a kecskeméti Cifra-LMBTQ Közösség jogi képviseletét látta el, miután a Kecskeméti Rendőrkapitányság nem tekintette gyülekezési törvény hatálya alá esőnek a helyi LMBTQ-csoport bejelentett rendezvényét, ennek folyományaként  a Kecskeméti Városrendészet 28 ezer 346 Forintra bírságolta az önkénteseket.

A Kecskeméti Városrendészet szerint 12 m2-t használtunk jogosulatlanul a városunk közterületéből a Szabadság téren – ezt már Kémeri Anita, a Cifra-LMBTQ Közösség egyik tagja mondja. 

Hozzátette:  mi bejelentettük a rendezvényt a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, de a rendőrség telefonon arról tájékoztatott minket, hogy nem áll módjukban biztosítani az eseményt, mert az nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. Ez azért is nagyon érdekes, mert 2015 szeptemberében egyszer már kitelepültünk Kecskeméten, ugyanezzel a sátorral, ugyanarra a 12 m2-re, ugyanannyi önkéntessel, még a bejelentésünk szövege sem változott, és a Kecskeméti Rendőrkapitányság akkor a gyülekezési törvény alapján tudomásul vette a bejelentésünket és biztosította a rendezvényt.

A Magyar LMBT Szövetség sátrával 2015-től számos alkalommal hasonló kitelepüléseket szerveztek LMBTQ-csoportok szerte az országban: Budapesten, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Zalaegerszegen – ezek közül kivétel nélkül mindegyiket a gyülekezési törvény hatálya alá tartozónak ismerte el az illetékes rendőrség. Még Kaposváron is, ahol ennek ellenére 2015-ben az önkormányzat közterület-felügyelői zaklatták az önkénteseket, ebben az ügyben még 2015-ben pert nyert a Magyar LMBT Szövetség.

Kémeri Anita augusztus 4-én jelentette be az általuk szeptember 7-8-ra szervezett közterületi rendezvényt a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, onnan telefonon (!) tájékoztatták, hogy az esemény nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá, és emiatt az önkormányzattól kell engedélyt kérniük. A rendőrség csak szóban adott tájékoztatást, a szervezők semmilyen írásos határozatot nem kaptak arról, hogy a bejelentést a rendőrség nem tekintette gyülekezésnek és hatáskör hiányát állapította meg. Ezt utólag jogi képviselőjük, dr. Fazekas Tamás kérte ki a rendőrségtől, hiszen a szóban közölt határozatot nehéz bíróságon megtámadni.

A kecskeméti Cifra-LMBTQ Közösség a jogvita ellenére megtartotta a szeptemberi kitelepülését a Szabadság téren – ám az önkormányzat részéről két közterület-felügyelő azt állapította meg, hogy jogosulatlanul használnak 12 m2 közterületet.

A kecskeméti önkormányzat közterületek használatáról szóló rendelete szerint nem kell szerződést kötni a várossal, ha a rendezvény a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik – a Kecskeméti Városrendészet azonban ennek a szerződésnek a hiányát kérte számon az önkénteseken.

A jogvita miatt Kémeri Anita, a rendezvény egyik szervezője beperelte a Kecskeméti Rendőrkapitányságot, és október 11-i végzésében a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Kecskeméti Rendőrkapitányság jogsértő módon járt el, amikor nem biztosította a Cifra-LMBTQ Közösség rendezvényét, így a kecskeméti önkormányzat is mindenféle jogalap nélkül bírságolta meg a helyi LMBTQ-csoportot.

- A Cifra Közösség tüntetése az első pillanattól nyilvánvalóan gyülekezés volt és helyes, bátor tett volt megtartani. A rendőrség hasonló hibáit a régi és az új gyülekezési törvény alapján is a bíróság tudja orvosolni. Reméljük, a jogsértő bírságolástól az önkormányzat a bíróság döntése miatt eltekint – jelentette ki dr. Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.