Jogerősen 4 év börtön számlagyárért az egykori pénzügyőrnek

2017 nov 22
Megosztás
navosok

Évek óta zajló 27 vádlottas adócsalási ügy végére tett részben pontot a Szegedi Ítélőtábla szerdán. 

Az elsőrendű vádlott H. Csaba Kecskeméten született első fokú ítéletét helybenhagyta a tábla, ezek szerint az egykori pénzügyőr 4 év letöltendő börtönbüntetést kapott folytatólagosan elkövetett adócsalásért és más bűncselekményekért. E mellett   öt évre eltiltották a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglakozástól és csaknem 60 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el ellene. 

A vád szerint H. Csaba úgynevezett számlagyárat épített ki, és működtetett 2004 és 2008 között Bács-Kiskun megyében.

A számlagyár a valódi és a fiktív cégek közti pénzforgalmat irányította úgy, hogy a költségvetést összesen 756 millió forintos kár érte a forgalmi adók be nem fizetésével. Az ügyészség szerint azt mind a számlákat kibocsátok, mind a számlákat befogadók tudták, hogy a számlák valóságban el nem végzett gazdasági eseményekről szólnak, vagyis fiktívek. A főleg helyi és térségi építőipari cégeket érintő ügy felderítésekor az is kiderült, hogy a vádlott a saját cégében az általa kiállított fiktív számlák után az ÁFA befizetését úgy kerülte el, hogy az adóbevallásában fiktív költségeket szerepeltetett, így további jelentős kárt okozott a költségvetésnek. 

A per 27 vádlottja közül több vádlott letöltendő, illetve felfüggesztett büntetésén változtatott az ítélőtábla, ezért az nem jogerős, hanem majd harmad fokon fog jogerőssé válni. A II. fokú ítélet mindössze 4 vádlott esetében lett jogerős.

Érdekesség, hogy amikor múlt év májusában, miután az első fokú ítélet megszületett a perben, néhány nap múlva egy újabb ügyben letartóztatták H. Csabát, amelyben már bűnszervezet vezetőjeként, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsították meg több neves helyi vállalkozóval együtt. H. Csaba e miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban van, a bűnszervezetes ügyében a nyomozás a befejezéséhez közeledik és várhatóan jövő év tavaszán vádat emelnek ő és társai ellen. Ebben a perben viszont már 10 és 20 év közötti büntetések várnak a főkolomposokra.

 

 

 

Legolvasottabb: 
Bekerüljön az "Legolvasottabb" rovatba
Hírös city slider ajánló: 
Igen