Kecskemét megkerülhetetlen a térségi hulladékgazdálkodásban

2017 dec 12
Megosztás
szemétszállító autó Kecskeméten

Megváltozott a kecskeméti hulladékszállítás rendszere. Igaz, minden megy a maga módján tovább, a lakosság csupán annyit vehet észre a változásból, hogy a fizetési csekket már a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. küldi ki. De valóban ennyi csak a változás, erről kérdeztük az átalakulást levezénylő Szeberényi Gyula Tamást, Kecskemét alpolgármesterét.

- Miként áll a kecskeméti szemétszállítás jövője? A pletykák arról szólnak, hogy város cseberből vederbe került az átalakulással?

- Ez nem igaz, mert teljesen más a jelenlegi rendszer, mint korábban volt, amely tényleg rendkívül előnytelen volt a város számára. A jelenlegi Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit (DTKH) Kft.-ben — amelyben mintegy harminc önkormányzat tag —  a Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft. a csaknem negyven százalékos tulajdonrészével a legnagyobb tulajdonos és ez az arány országosan is egyedülálló.

- Említette, hogy kedvezőtlen pozícióink voltak korábban a szemétszállítás terén, mi volt ennek az oka?

- Többféle örökség hozta ezt az összetett problémát, amelyet a lehetőségekhez képest sikerült a város számára előnyösen megoldanunk. Az egyik csak nem húsz éve kezdődött úgynevezett ISPA-projekttel, amelyben egy ceglédi központú szelektív hulladékgazdálkodási konzorcium tagjai lettünk. Az idő bebizonyította, hogy ez nem működött rendesen, de az örökség maradt. A másik a Kisfáiban lévő hulladéklerakó státusza, amelyet egy olyan kondícióban üzemeltettünk, amelyben a város a döntéseit illetően kisebbségben volt. Vagyis a hulladékszállítási kötelezettség a mi kezünkben volt, a hulladéklerakás viszont nem, de a kettő szorosan összefügg, ennek okán kiszolgáltatott helyzetben működött ez a szolgáltatás.

- Ennek a feszültségnek a feloldására született a hulladékgazdálkodás állami kézbe történő átadása?

- Egyrészt a rezsicsökkentés folyamata miatt, másrészt pedig azért, mert a hazai hulladékgazdálkodásban működő veszteséges, önmagukat fenntartani nem tudó hulladékszállítási cégek miatt a rendszer megérett az átalakításra. Természetesen Kecskemét és a VG Kft. nem küzdött ilyen jellegű problémákkal, de a már fentebb említett ellentmondás feloldása miatt nekünk is jól jött az átalakítás.

- Mi ennek az átalakulás lényege?

Az első lépés az volt, hogy profiltiszta, átlátható szolgáltatókat kellett létrehozni, amelyek csak a hulladékgazdálkodással foglalkoznak. Ezért vettük ki a VG Kft.-ből a városüzemeltetési feladatokat (parkfenntartás, útkarbantartás, kötelező köztisztasági feladatok, temetkezés) és hoztunk létre erre egy új céget a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft.-t. Ezzel párhuzamosan megalakult a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt., amely ettől az évtől központilag számlázik a hulladékszállítást igénybe vevőknek. 

- A feladatok szétválasztása elég volt ahhoz, hogy a VG Kft. megfeleljen a kritériumoknak?

- Nem, mert még így is elég elaprózódott maradt országosan a hulladékgazdálkodási rendszer. Ahhoz, hogy minden így létrejött új szolgáltató talpon tudjon maradni legalább 350-400 ezres szolgáltatói körzetet kellett kialakítani, Kecskemét és vonzáskörzete pedig mintegy 130 ezer, ami azt jelentette, hogy tovább kellett növelnünk az ellátási területünket. Hozzá kell tennem, hogy a rendszerben további előnyt jelent az, ha a cég a hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatás —deponálás, szelektív hulladékgyűjtést és szállítást - is tud végezni. Ennek okán megkezdtük a tárgyalásokat az osztrák partnerrel a Kisfái hulladéklerakó megszerzéséért, amely eredményesen zárult.

- A partnerbővítés érdekében kellett létrehozni a Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit (DTKH) Kft.-t?

- Igen, ennek a létrehozásával a szolgáltatási terület mintegy 600 ezresre bővült, ez a szám pedig hosszú távon biztonságot jelent számunkra, de egyben a sok térségi kis önkormányzatnak is,

miközben nem szabad elfelejtenünk, hogy lett egy teljes jogú hulladéklerakónk, amellyel megkerülhetetlenekké váltunk a térségi hulladékgazdálkodás terén.

- Milyen feladatai lesznek ebben a VG Kft.-nek?

- Üzemelteti a hulladéklerakót és vagyonkezelési feladatokat végez, a hulladékszállításhoz kapcsolódó tárgyi eszközöket és a feladatot elvégző személyeket pedig átveszi a DTKH Kft. Hozzá tenném, hogy mindenki magasabb fizetést kap az új cégnél, mint amennyit korábban a városi szolgáltató alkalmazásában kapott.

- Elegendőek az eszközök és a feltételek ekkor szolgáltatási területre?

- Nem, de ezt támogatásból biztosítja nekünk a kormány. Létesülni fognak új átrakók, szelektív hulladékgyűjtők, amelyre egy mintegy kilenc milliárdos pályázati keret áll a rendelkezésünkre.

- Segítség lesz ez az illegális hulladéklerakás ellen is?

- Remélem, de ehhez nem csupán eszközök, hanem szemlélet is szükséges, ezért Kecskemét megpróbál ebben az irányban is lépni egy tudatformáló kampánnyal.

 

 

 

 

Hozzászólások

Most ez komoly a csekkeket most kezdték el kiküldeni, ahol eddig volt szelektív lerakási konténeres elehetőség most nincs akkor miről beszélünk