Kecskemét októberi közgyűlésének döntései

2016 okt 28
Megosztás
Kecskemét képviselő-testülete

Új rendeletet alkotott a közgyűlés, amely meghatározza az egészségügyi alapellátási körzeteket. Ezen belül új védőnői körzet jön létre Hetényegyházán, új háziorvosi körzet és rendelő működik majd a Smetana utca 5. szám alatt, megtörtént továbbá az iskola-védőnői körzetek kialakítása. Az iskola-védőnői ellátást az önkormányzat ugyanis évek óta a jogszabályoknak megfelelően szervezi és felügyeli, ám az ezzel kapcsolatos szabályozás a korábbi rendeletben nem szerepelt.

Költözik a Kada 

A közgyűlés döntése alapján az önkormányzat állami tulajdonba adja a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolájának épületét azzal, hogy az intézmény új épületbe költözik majd. Az átadás csere formájában történne. A lehetséges csereingatlanokról és azok értékéről a polgármester folytat majd tárgyalásokat.

Az átadás az iskola új épületbe költözését követően történik, a költözéshez és a fejlesztéshez szükséges forrásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja.

Pályázatból újulna meg a Rudolf Laktanya

További két pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Rudolf laktanya fejlesztésére. Ezek egyike turisztikai attrakció megvalósítását célozza, a koncepcióban egy komplex szolgáltatást nyújtó bemutatóhely és közösségi tér kialakítása szerepel az úgynevezett „Kis Lovarda” épületben. A projekt összköltsége 1,45 milliárd forint, a fejlesztés 2019 júniusára valósulhat meg.

A másik pályázat keretében olyan infrastruktúra épül ki, amelynek köszönhetően a területre hulló csapadékvizet a zöldfelületen lehet majd hasznosítani. Mellette felújítják az egyik istállóépületet, amelyben gazdaságélénkítési céllal kereskedelmi és szolgáltató tereket alakítanak ki. Ennek a projektnek az összköltsége 590 millió forint, a megvalósítás tervezett határideje 2019 augusztusa.

A két projekt szorosan kapcsolódik egymáshoz, valamint egy harmadik, korábban benyújtott és már támogatói döntéssel rendelkező pályázathoz. Utóbbira 1,6 milliárd forint uniós és hazai támogatást nyert a város, amelyből a Rudolf laktanya rehabilitációs jellegű környezetrendezési, közműfejlesztési, úthálózat építési, valamint zöldfelület-rendezési fejlesztéseit végezteti el az önkormányzat.

Elektromos autótöltők létesülnek

A „Jedlik Ányos Terv” elektromos töltőállomás alprogramra nyújtott be pályázatot Kecskemét önkormányzata. A tervek szerint három helyen lesz töltőpont: a Budai kapu környékén (AGIP benzinkút mellett), a Katona József téren (MOL benzinkút mellett) és a Rudolf laktanya területén. Mindhárom helyszín önkormányzati tulajdonban van. A teljes beruházási költség mintegy 10 millió forint, amelynek közel 74 százalékát lehet megnyerni a pályázaton. A fennmaradó költséget az önkormányzat saját forrásból finanszírozza.

Támogatja a város a labdarúgást

Együttműködési megállapodást ír alá az önkormányzat a Kecskeméti Labdarúgó Club Kft.-vel és a Kecskeméti Labdarúgó Club Közös Torna Egylet Sportiskolával. A megállapodás megnyugtató hátteret ad majd a labdarúgó utánpótlás-nevelés, az akadémiai képzés és a regionális utánpótlásközpont működéséhez, valamint a felnőtt labdarúgó csapat NB II-be történő bejutásához. Mint ismeretes, a város idei költségvetéséből a KLC Kft. 25 millió forintos támogatásban részesült. A megállapodásban szerepel annak lehetősége, hogy az eredményesség figyelembe vételével a város a következő három bajnoki évben évente áttekintse a támogatás összegét.

A közgyűlés úgy döntött, hogy a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány új térfelügyeleti kamerát telepíthet a Mezei utca – Kinizsi Pál utca kereszteződésébe. A fejlesztést a 9-es és a 11-es választókerület önkormányzati képviselői javasolták. A kiépítés költsége 1.453.000 forint.

Utcanévváltozások

Új közterületek elnevezéséről döntött a közgyűlés. Ennek értelmében a Bethlenvárosban lévő Smetana utcáról derékszögben balra elágazó utca a Johannes Brahms nevet kapta. A Hunyadivárosban lévő, Nyomda utcáról jobbra leágazó, Brigadéros utcával párhuzamos út Johannes Gutenberg nevét viseli majd. A Piarista Rendház és a piaccsarnok közötti utcát Branyiszkó köznek keresztelték el.

Tájékoztatást kaptak a képviselők a „Foglalkoztatási paktum Kecskeméten” című projektről, amely a kormányhivatallal konzorciumban valósul meg, és amelyre közel 2 milliárd forint uniós és hazai forrást sikerült elnyerni. A 2020 végéig tartó projektben a foglalkoztatási partnerség kiemelt célja a hátrányos helyzetű álláskeresők térségi munkavállalásának biztosítása, a térség lakosságmegtartó erejének növelése, képzésekben, képességfejlesztésben való részvétel által.