Kecskeméten adták át az első MFB Pontot

2016 május 25
Megosztás
MFB pont átadó Kecskemét

A kecskeméti Fókusz Takarékszövetkezetben nyíló MFB Pont ünnepélyes átadásával hivatalosan is elindult az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére kialakított MFB Pontok hálózata. Elsőként huszonhat Pont kezdte meg működését megyei jogú városokban illetve a fővárosban, de a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) egy hónapon belül további száz MFB Pont megnyitását tervezi. A vállalakozásokat a 44 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitellel várják - 0 százalékos hitelkamat mellett.

A Kormány célkitűzéseinek megfelelően az MFB az uniós források gyors és hatékony kihelyezéséhez új értékesítési hálózatot hozott létre. A közbeszerzési eljárás útján kiválasztott négy-tagú konzorcium, a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. vállalták, hogy saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket.

Az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére olyan új, hatékony modellt hoztunk létre, követendő példa lehet más tagállamok számára is. Ezzel nemcsak olcsó forráshoz juttatjuk a pályázókat, de a hazai pénzügyi rendszert is meg tudjuk erősíteni – fogalmazott a kecskeméti MFB Pont ünnepélyes megnyitóján Németh Lászlóné, a Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkárság vezetője. 

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett első termék kifejezetten vállalkozásoknak szól, egy 0%-os kamatozású hitel, amelyet termelőeszközök, beruházások és járulékosan forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni – mondta Sebestyén István, a kecskeméti Fókusz Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, a Takarékbank Igazgatóságának elnöke. 

A Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitel akár 15 éves futamidővel, egyszerűsített bírálati eljárással vehető igénybe minimum 1 millió, maximum 600 millió forint összegben, minimálisan 10 százalékos saját forrás mellett. A hitelhez akár 1 éves rendelkezésre tartást, a tőketörlesztésnél 1 éves türelmi időt is ad az MFB. 

A Budapesten és a megyei jogú városokban most megnyílt 26 MFB Pontot egy hónapon belül újabb száz követi majd, év végéig összesen 442 MFB Ponton fogadják majd a vállalkozásokat. 

Az 2014-2020-as uniós ciklusban a visszatérítendő támogatások terén jelentős, közel 730 milliárd forintos keretösszeg, mintegy 75 százalékát hirdeti meg a Kormány a ciklus első felében – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Rákossy Balázs kiemelte: a hatályos éves fejlesztési keret szerint 2016-ban 4 hitel, 9 kombinált termék, 4 kockázati tőke és 2 garancia program kerül meghirdetésre.

Németh Lászlóné, a Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért Felelős Államtitkárságának vezetője elmondta: a Kormány szándékai szerint a 442 Ponton felül további MFB Pontok megnyitása várható, melynek köszönhetően újabb pénzintézetek csatlakozhatnak a rendszerhez. Az MFB a közeljövőben közbeszerzést ír ki a hálózat bővítésére, melynek köszönhetően közel 650 MFB Pont lesz az országban. 

Az MFB Pontok hálózatáról, illetve az első termékről részletes információ olvasható az www.mfbpont.hu oldalon.