Kecskeméti Sportbál díjazottakkal

2016 jan 24
Megosztás
év sportolói Kecskeméten

Szombaton este a Három Gúnár Rendezvényházban tartották a Kecskeméti Sportbált, ahol minden kategóriában átadták a 2015. év Sportolója Díjakat. A médiának is jutott belőle.

 

Az utánpótlás leány kategória győztese Kasza-Kovács Klára súlyemelő, a Kecskeméti Testedző Egyesület Súlyemelő Club sportolója lett.

Kasza-Kovács Klára a felnőtt súlyemelő válogatott keret tagja, a 2015. évi Junior Súlyemelő Európa-bajnokság VIII. helyezettje, a 2015. évi Felnőtt Súlyemelő Országos Bajnokság 58 kilogrammos súlycsoport I. helyezettje, a 2015. évi Súlyemelő Csapatbajnokságon bajnoki címet szerzett csapat tagja, valamint a Magyar Súlyemelő Szövetség által meghirdetett MSSZ Kupa VI. helyezettje. A díjat Kulcsár Anita KIK-FOR Kft. gazdasági igazgatója adta át.

Az utánpótlás fiú kategória győztese László Szilárd ökölvívó, a Kecskeméti Sport Club Ökölvívók Egyesülete és a Kecskeméti Sportiskola versenyzője lett.

László Szilárd a junior ökölvívó válogatott keret tagja, a 2015. évi Junior Ökölvívó Európa-bajnokság V. helyezettje, a szentpétervári Junior Ökölvívó Világbajnokság 70 kilogrammos súlycsoport bronzérmese. A díjat Szigeti Tibor a BÁCSVÍZ Zrt. vezérigazgató helyettese adta át.

Az "Év utánpótlás csapata" kategória győztese a 2014/2015. évi Országos Ifjúsági Röplabda Bajnokságban I. helyezést szerzett csapat, a Kecskeméti Röplabda Club ifjúsági fiú röplabda csapata lett.

A Karagics Mátyás edző által irányított együttes tagjai: Banai Máté, Coulibaly Patrik, Fazekas Gábor, Gacs Dániel, Gebhardt Norbert, Kovács Bence, Kovács Nándor, Leiner Péter, Náhol Gergő, Pesti Marcell, Szabó Márton, Török Patrik és Zrínyi Dániel. A csapat képviseletében a díjat Hoffer Zoltán, a klubot működtető kft. ügyvezetője vette át. Az elismerést Horváth Attila, KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója adta át.

Az "Év felnőtt női kategória" győztese Burián Kata úszó, a BÁCSVÍZ - Kecskeméti Vízmű Sport Club sportolója lett.

Burián Kata a felnőtt úszó válogatott keret tagja, a kazanyi Felnőtt Úszó Világbajnokság 200 méteres hátúszás versenyszám 24. helyezettje, a Felnőtt Úszó Országos Bajnokság 200 méteres hátúszás versenyszám ezüstérmese, a 100 méteres hátúszás versenyszám III. helyezettje, a Rövidpályás Úszó Országos Bajnokság 200 méteres hátúszás versenyszám bronzérmese. A díjat a Raking Kft. nevében Ceglédi Attila adta át.

Az „Év szenior sportoló" kategória győztese Sipos Csaba birkózó, a Kecskeméti Testedző Egyesület Birkózó Szakosztálya sportolója lett.

Sipos Csaba a Veterán Kötött és Szabadfogású Birkózó Világbajnokság szabadfogású versenyszám 69 kilogrammos súlycsoport III. helyezettje. A Bogasov István, a Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság Sport Munkacsoportjának vezetője adta át.

Az „Év Edzője" díjat idén megosztva adták ki:

Egyéni sportágakban az „Év Edzője" kategória győztese Törös Károly, a BÁCSVÍZ-Kecskeméti Vízmű Sport Club vezetőedzője lett.

Törös Károly a 2015. évi Serdülő- és Felnőtt Úszó Országos Bajnokságokon két aranyérmet, hat ezüstérmet és nyolc bronzérmet a Rövidpályás Úszó Országos bajnokságon négy II. és egy III. helyezést szerzett versenyző felkészítője, a 2015. évi Rövidpályás Úszó Európa-bajnokságon egy V. és egy VI. helyezést, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon két VI. helyezést elért sportoló edzője, a magyar úszó válogatott tagjaként több, kontinens és világversenyen szereplő kecskeméti sportoló felkészítője. A díjat dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester adta át.

Csapatsportágakban az „Év Edzője" kategória győztese, Stojan Ivkovic, a KTE-Duna Aszfalt Kosárlabda Klub felnőtt férfi kosárlabda csapat 2015-ben eltávozott szakmai igazgatója lett.

Stojan Ivkovic a 2014/2015. évi NBI/A osztályú Kosárlabda Országos Bajnokságban II. helyezést, valamint a 2014/2015. évi Kosárlabda Magyar Kupa versenysorozatban ezüstérmet szerzett csapat szakmai igazgatója, a magyar férfi kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya. A sportbál idején Sopronban volt, ahol a Szolnok csapatával NB I-es mérkőzésen vett részt, illetve utána ott ünnepelte 50. születésnapját. A díjat távollétében Sörös Jenő a KTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezető igazgatója vette át. Az elismerést Bende Kornélia, az IFESZ Karcher Kft. ügyvezető igazgatója adta át.

Az „Év csapatsportág egyéni különdíjasa" kategória győztese Keller Iván kosárlabdázó, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia sportolója lett.

Keller Iván a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia U20-as magyar kosárlabda válogatott játékosa, a 2015. évi U20-as „B" Divíziós Kosárlabda Európa Bajnokságon aranyérmet szerzett, a 2014/2015. évi NBI/A osztályú Kosárlabda Országos Bajnokságban II. helyezést, valamint a 2014/2015. évi Kosárlabda Magyar Kupa versenysorozatban ezüstérmet szerzett felnőtt csapat tagja. A díjat dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester adta át.

Az „Év médiája" kategória győztese az idén 20 éves Gong Rádió kollektívája lett.

A Gong Rádió Kecskemét és környéke sportszerető közönsége számára naprakész, szakmailag megalapozott tevékenységet folytató, a sport aktuális eseményeiről és eredményeiről gyors, kiegyensúlyozott, valamint sokoldalú tájékoztatást nyújtó, a sportszervezetek sikereit és problémáit bemutató, a sport egyetemes és regionális értékeire rávilágító médium. A díjat Jámbor Csaba programigazgató vette át Ujhidy Tibortól, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége elnökétől.