A kecskeméti triennálé díjazottjai

2014 aug 5
Megosztás
Nemzetközi Szilikátművészeti Triennálé Kecskemét

Az IV. Nemzetközi Szilikátművészeti Triennálét a kerámiával, porcelánnal, üveggel és betonnal dolgozó művészek számára hirdette meg a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány. Sikeres volt.

Nyolcvanöten maradtak

A művészeti versenyre szóló felhívást - csakúgy, mint 2005-ben, 2008-ban és 2011-ben - ezúttal is rendkívül élénk érdeklődés kísérte: 226 érvényes pályázat érkezett. A héttagú nemzetközi zsűri – Claudia Casali, igazgató, International Museum of Ceramics, Faenza (Olaszország); Fusz György DLA habil., a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke; Monika Gass, igazgató, Keramikmuseum Westerwald (Németország); Geszler Mária, keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja; Milan Hlaves Ph.D, főkurátor, Museum of Applied Arts, Prága (Csehország); Michael Moore, a Nemzetközi Kerámia Akadémia Tanácsa tagja (Írország); Probstner János, a Nemzetközi Kerámia Stúdió és a triennálé alapítója, a Nemzetközi Kerámia Akadémia Tanácsa tagja – titkos szavazással választotta ki azt a 85 tárgyat, amelyek a kiállításon láthatók.

Új energiák

A 2014-es triennálé témája: “Új energia”. A művészek arra kaptak bíztatást, hogy a témát a legteljesebb szabadsággal és újító szándékkal kezeljék. Az anyagok sokfélesége, a technikai módszerek változatossága, a téma olykor meghökkentő megközelítése teszi egyedivé és izgalmassá a kiállítást, nem beszélve arról, hogy egy helyen látható 28 különböző kultúrát reprezentáló művész alkotása, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Csehország, Dánia, Dél-Korea, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izrael, Japán, Kanada, Lengyelország,  Németország, Nepál, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tajvan, Törökország, Ukrajna, és Magyarország képviseletében. 26 kiállító magyar, ez alkalmat ad arra, hogy tovább erősödjön a magyar iparművészek jelenléte és elismertsége a nemzetközi porondon.

Végkifejlet

A kiállítás augusztus 3-án nyílt meg a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. A művészeti verseny hátterét Fusz György DLA habil., egyetemi tanár, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke világította meg, majd a zsűri képviseletében Claudia Casali, a faenzai Nemzetközi Kerámia Múzeum igazgatója nyitotta meg a kiállítást.

Ezután került sor a díjak átadására:

az Emberi Erőforrások Minisztériuma által fölajánlott I. díj: Irina Razumovskaya (Oroszország)

Kecskemét városa és a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány II. díja: Ömür Tokgöz (Törökország)

a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának Különdíja: Gáspár György

a magyar kerámiaipar képviselői által fölajánlott III. díj: Simon Zsolt József

a Herendi Porcelánmanufaktúra Különdíja: Rejka Erika

a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány Pályakezdő Művész díja: Marion Delarue (Franciaország)

 

A zsűri elismerő oklevelét kapta:

Makoto Hatori (Japán), Gabriella Sacchi (Olaszország), Varga Dóra (Magyarország), Crispin McNally (Portugália), Karine Benvenuti (Franciaország)

A triennáléval egy időben látható a 2011-ben I. díjat nyert Nagy Márta Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész önálló kiállítása.

A kiállítás 2014. szeptember 7-ig tekinthető meg, naponta 10-től 18 óráig (augusztus 20-án zárva).

A kiállító művészek alkotásai a www.kitsa.org honlapon láthatóak.

A díjazott művek fotói letölthetők:

https://www.dropbox.com/sh/msfktvsq72qbpbr/AADx8d1smsg6B5wvPMpJyV6-a

https://www.facebook.com/ICSHUNGARY

Kapcsolat: info@kitsa.org