Ez egy nagyon szűk terület. Vagy nagyon szereti az ember, vagy kijelenti, hogy soha nem akar koraszülötthöz nyúlni – nyilatkozta a WEBBeteg.hu-nak az év orvosa pályázat közönségdíjasa.

Dr. Kelemen Edit a Szegedi Tudományegyetem elvégzése után rögtön Kecskemétre költözött a háziorvos férjével. Húsz éve dolgozik a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gyermekosztályán. Szakvizsgázott csecsemő- és gyermekgyógyászatból, neonatológiából, valamint gyermekpulmonológiából. Három hónap elteltével a gyerekintenzíven találta magát, ez jelentette a mélyvizet. Jelenleg a kecskeméti Perinatalis Intenzív Centrum (koraszülöttek és a beteg újszülöttek ellátását biztosító részleg) részlegvezető főorvosa.

- Miért éppen Kecskemét mellett döntöttek a férjével?

- A megyei kórház regionális centrum, korszerű diagnosztikus háttérrel. Varázsát az adja, hogy a gyermekellátás csaknem teljes spektrumában segíthetünk. A folyosó másik oldalán ott a gyerekosztály, így nem csak a legkisebbeket látom és kezelhetem.
A legnagyobb probléma, hogy orvoshiánnyal küzdünk a részlegen is. Öt orvosnak kellene itt dolgoznia, ezzel szemben 1 vagy 2 orvos látja el a feladatot. Én 20 éve dolgozom itt.

- Ha visszatekintünk erre a két évtizedre, vannak fontos és emlékezetes állomásai?
- Hogyne! Amikor elkezdtem a pályámat, havonta 10-11 alkalommal voltam ügyeletes. Szerettem volna jó orvossá válni, de mellette fontosnak tartottam azt is, hogy jó feleség és anya legyek. Amikor megszületett a lányom, azt éreztem, hogy ez így nagyon sok együtt. A második gyermekem születésekor is hasonlóan éreztem, és eldöntöttem, hogy maradok ugyan az egészségügyben, de olyan szakterületet választok, ami mellett több időt tölthetek a fiammal és a lányommal. Andris születése után több álláslehetőségem is volt. Tisztán emlékszem. Az egyik beteg gyerek apukája megtudta, hogy váltani készülök, elém állt és azt mondta: a doktornőre itt van szükség! Ezt annyira tiszta szívvel, szeretettel mondta az apuka, hogy nagyon megérintett, és maradtam.

- A 2012-es Aranyanyu és a 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségdíja is speciális, hiszen nem kimondottan egy szakmai grémium elismerése.
- Igen, abszolút tiszta díjak, a betegek és a hozzátartozók szavaztak, ők ismerték el az elmúlt 20 éves munkámat, a koraszülött részleg orvosainak és ápolóinak munkáját. Tulajdonképpen ezek voltak az első visszajelzések, melyek azt igazolták, hogy jól csináljuk, amit teszünk.

- Direkt többesszámba beszél?
- Ez egy csapatmunka. Itt nincs te meg ő, csak beteg gyermek és csapat van. Mindenkinek meg van a maga helye és dolga, ez csak így működik.

- Amikor várakoztam önre a folyosón, hallottam egy beszélgetést. Az aggódó nagymama szeretett volna bemenni a koraszülött unokájához, de most még csak az édesanya és az apuka láthatja a csöppséget. Kedvesen, de határozottan tájékoztatta a hozzátartózókat, nem volt mellébeszélés... Hol tanulta ezt a fajta kommunikációt?
- Itt tapasztaltam meg, a betegektől tanultam meg az évek alatt, hogy kinek, mit és hogyan lehet elmondani. A szülő azt várja, hogy nincsen semmi baj, a gyerek egészséges, és hamarosan hazamehetnek. Ez azonban nem mindig van így. A szülőknek mindent el lehet és el is kell mondani, nyilván a legmegfelelőbb módon.

- Minden szülő más. Van olyan édesanya, akinek első körben mindent el lehet mondani a maga valóságában, van, akinek csak apránként. Van olyan eset, amikor hamarabb megtudja a hírt az apuka.
- Akkor önök pszichológusok is egyben...

- Ezt így nem mondanám. Tudnunk kell, mivel teszek jót, mivel viszem előrébb a gyógyulás folyamatát, mert ehhez a szülők is kellenek. Másnap is be kell tudni jönni, fontos a családtagok összetartása is.
- Az elfogadhatatlant is elfogadhatóvá kell tenni. Ritkán, de előfordulnak olyan fejlődési rendellenességek, amelyek a tudomány jelen állása szerint gyógyíthatatlanok. Én mindig elteszem az elveszített koraszülött karszalagját, mert előbb-utóbb érte jönnek a szülők. Kell valami kézzelfogható dolog, egy emlék, ami segít a továbblépésben.

- Ha már pszichológia... Az édesanya gyakran keresi magában az okokat, netalántán önmagát hibáztatja?
- Igen, de nagyon fontos tudniuk, hogy az esetek többségében nem tehetnek róla.
Nyilván van olyan anyuka, aki nem járt terhesgondozásra, nem tartotta be az orvos utasításait, így felelősséget kell vállalni a kialakult helyzetért. Nekik ezt meg is mondjuk.

- Nagyon kevés információja van a várandós anyáknak, a leendő szülőknek arról, hogy mi az, amit tehetnek gyermekük egészséges fejlődéséért. Nincsenek tájékoztató műsorok a tévében, kevés a hiteles újságcikk a témában. Hazánkban évek óta nagyon magas a koraszülések száma, a túlélési adatok javuló tendenciát mutatnak, köszönve a neonatológusok munkájának, a rohamosan fejlődő terápiás eljárásoknak.
- A születés pillanatában és az első 24 órában nagyon sok minden eldől. Azt szoktam mondani, a „matek ötösök” ott vannak a kezünkben. Muszáj jónak lenni.

- Milyen egy koraszülött részleg vezetőjének egy napja?
- Mozgalmas, nem lehet előre tervezni. Egy 22 ágyas részlegen dolgozom, ahová bármikor kerülhet akut életveszélyben lévő gyermek. Intenzív betegellátást végzünk, ez azt jelenti, hogy mi biztosítjuk a gyermekek légzését, szívműködését, vizeletkiválasztását, táplálását a szükséges ideig. Tevékenységünk nagy odafigyelést és körültekintést igényel, ami gyakran nagyon fárasztó. Jelenleg 16 koraszülöttünk van, az ideális betegszám 10-12 lenne.

- Mi kapcsolja ki igazán?
- Egy-két jó regény. Minden este olvasok, hol szakirodalmat, hol szórakoztatót. Minden évben elmegyünk az egyetemi baráti társaságunkkal kirándulni. A gyerekek egykorúak, így ők sem unatkoznak.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)