Két év börtön a mercis bombariadósnak

2014 jún 6
Megosztás
BÍróság előtt a mercis bombafenyegető

Két hete volt a Mercedesnél. Kiakadt. Bombariadót csinált, majd még egyet. A bíróság  pénteken nem jogerősen két év letöltendő börtönre ítélte a zokogó nőt. A kár több száz millió.

 

A köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé pénteken a Kecskeméti Járási Bíróságon M. Beatrixot, aki május 7-én, valamint május 20-án bombarobbantással fenyegette telefonon keresztül munkahelyét, a Mercedes kecskeméti gyárát. A nő május 21-e óta előzetes letartóztatásban van, megbilincselve hozták a tárgyalásra, a munkaviszonyát megszüntette a munkaadója. A vádlott a bíróságon a tettének okáról nem nyilatkozott, annyi mondott: nagyon sajnálom, amit tettem, nem gondoltam, hogy ilyen súlyos bűncselekményt követek el, nagyon megbántam, amit tettem. Hozzátette: nem tudom, mi lenne velem a kisfiam nélkül.

Csak a jegyzőkönyvek beszéltek

A vádlott nem nyilatkozott tettéről a bíróságon, ezért a korábbi, rendőrségi vallomásait olvasták fel. Kiderült, a hölgy a rendőrség látókörébe került, de állta a sarat a kihallgatásokon, folyamatosan tagadott, de egyre ellentmondásosak lettek a nyilatkozatai, majd  beismerő vallomást tett.

A jegyzőkönyvekből kiderült: Beatrix április óta dolgozik a Mercedes gyár lemezmegmunkáló üzemében, hat év óta nem volt munkaviszonya. Elmondása szerint  eleinte jól érezte magát, jó fej volt vele a felettese, egy Gabi nevű nő, aki a munkáját ellenőrizte. Kiderült, Gabinak is ott dolgozott a barátja, aki néha-néha odament Beatrixhez, kedves volt vele, nem egyszer segített is neki. Beatrix szerint az ilyen esetek után Gabi elkezdett neheztelni rá, piszkálta, amitől már nem jó kedvvel ment be a gyárba. Aztán egyik este azt gondolta, bombariadót fog csinálni, de nem az ő telefonjával, mert azt hallotta, egy korábbi riadónál, hogy a a saját telefont le tudják nyomoznia rendőrök. Talált is egy régi, SIM-kártya nélküli, lemerült telefont a kredencfiókban, amely segélyhívásra alkalmas volt. 

Május 7-én elindult a munkába, majd a buszállomásról 12 óra 45 perckor  felhívta a 112-es segélyhívó számot és az ügyeletessel közölte, hogy „Pokolgép fog robbanni a Mercedes gyárban Kecskeméten!”. A gyárkapun még be tudott jutni, de amikor öltözni kezdett, megszólaltak a szirénák és el kellett hagynia mindenkinek az épületet. A helyszínre irányított rendőrök és katasztrófavédelmisek robbanóanyagot nem találtak, mintegy kétezer embert kellett evakuálni.

A második fenyegetést május 20-án egy újabb kiakadt nap után tette, ráadásul a gyár mosdójából. ez lett a veszte, mert a hívás cellapozíciói miatt a rendőrök le tudták szűkíteni a kört, igaz, mindenki gyanús lett, aki akkor, abban a műszakban dolgozott.

A telefon regisztrációs száma lapján azonban még tovább szorult a hurok és végül meglett M. Beatrix.

Nincs más út, csak a börtön útja

Kovács Péter, ügyész vádbeszédében azt mondta: a bizonyítékok alapján semmi kétség, hogy mindkét alkalommal a vádlott követte el a fenyegetést. Hozzátette: a jogalkotó a társadalmi elvárásokat vette figyelembe a közveszéllyel fenyegetés bűntette tényállásának a megalkotásakor. Tapasztalat szerint a bombafenyegetők jó heccnek, játéknak gondolják a köznyugalom megzavarását és  lassan már annak van hírértéke, amikor nem kell kiüríteni bombariadó miatt egy intézményt, vagy egy közüzemet. Hangsúlyozta: éppen ezért a büntetés-kiszabás során változásokra van szükség, mert a felfüggesztett börtönbüntetésnek nincs visszatartó ereje, csak a letöltendő börtönbüntetés jelent megoldást arra, hogy az emberek megértsék végre, nem a bombafenyegetés a konfliktusaikat megoldásának az útja.

Kifejtette: mivel a vádlott nem egy fenyegetést követett el, ezért halmazatról beszélünk, amely jelen esetben 1 évtől 7 évig terjedő letöltendő börtönbüntetést jelent: Figyelembe véve az ilyen esetek járványszerű elszaporodását, ezért olyan letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól, amelynek a közvélemény előtt is visszatartó ereje van, és az egyben megnyugtatja társadalmat.

50 és 500 millió közötti kár

Kiszely Zsuzsanna, M. Beatrix ügyvédje nem ezen az állásponton volt, igaz, az ügyészi tényállást nem vitatta. Hozzátette: a bíróságnak jelen esetben az összes körülményt figyelembe kell vennie, miszerint a védence három hete dolgozott a gyárban, előtte hat évig otthon volt, el volt szokva a munkahelyi stressztől. Ráadásul alkatilag is egy törékeny ember. Hozzátette: méltányolja a bíróság a megbánást, illetve azt, hogy egy asztmás kisfia van, aki rászorul a gondoskodására. Az ügyvédnő felfüggesztett börtönbüntetést kiszabását indítványozta.

Az ügyészség idézésére a bíróság meghallgatta tanúként a Mercedes gyár jogi osztályvezetőjét, aki elmondta: a bombariadók során a gyárat mindkét alkalommal kiürítette a rendőrség. Ez alkalmanként körülbelül 2000-2000 embert érintett. A férfi hozzátette: a termeléskiesés kapcsán egy-egy műszakot a társaság teljesen elveszített  a bombariadók miatt.

Bírói kérdésre a jogi osztályvezető nem számszerűsítette a termeléskiesésből adódó kár mértékét. A jogi osztályvezető úgy fogalmazott, a hatályos büntetőtörvénykönyv alapján a hölgy a két bombariadóval különösen nagy értékű kárt okozott a társaságunknak (ez 50 és 500 millió forint közötti összeget jelent a jogszabály szerint - szerk.).

Nincs indok a felfüggesztésre

Rövid szünetet követően Dr. Tompa Natália kihirdette az ítéletet, amely szerint M. Beatrixot a váddal megegyezően bűnösnek találta két rendbeli, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntettében, ezért őt két év letöltendő börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte. Kijelentette: a vádlott a büntetés kétharmad részének a letöltését követően kérheti a feltételes szabadlábra helyezését.

A bíróság szerint M. Beatrix kétséget kizáróan elkövette a bűncselekményt. Ráadásul ezt az aktuális érdekeit szem előtt tartó, felelőtlen cselekedetet újra elkövette, miközben az első alkalommal szembesült azzal, hogy a fenyegetésének milyen következményei vannak, mennyire megzavarja vele a köznyugalmat, mekkora kár éri ezzel a nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű munkahelyét. Hangsúlyozta: ennek a folyamatnak a törvény erejénél fogva kell megálljt parancsolni, ezért az nem is lehet más, mint letöltendő börtönbüntetés. Hozzátette: a vádlottnak éppen a kisfia érdekében kellett volna végiggondolnia az ötletét, azonnal elvetni annak tervét, amikor annak a végrehajtásán dilemmázott, de nem a gyermeke volt számára a legfontosabb, hanem két alkalommal is elkövette a bűncselekményt, ezért nincs indok a büntetés felfüggesztésére. 

Kovács Péter ügyész tudomásul vette az ítéletet. Kiszely Zsuzsanna ügyvéd azonban enyhítésért fellebbezett.

Az ügyvéd kérte M. Beatrix szabadlábra helyezését is, amelynek a bíróság helyet adott, így a jogerős döntésig hazamehetett a családjához.