Ki lesz a Fidesz polgármesterjelöltje?

2014 jún 11
Megosztás
Orbán Viktor Kecskeméten

Na, ki? Nem tudjuk, fenn még nincs bólintás, annyi biztos, a távozó Zombor Gábor és néhány újrázásban bízó hű elvtársa Szemereyné Pataki Klaudiát javasolja. Vannak mások is.

 

Csütörtökön, vagyis június 12-én ül először össze a kecskeméti Fidesz csoportja, hogy megpróbáljon egységesen jelöltet javasolni Zombor Gábor utódjául. Nincs egyetértés a csapatban és ami a legfontosabb, a Kecskemétiek polgármesteri ambícióit odafenn sem díjazzák.

De nézzük a képletet: a helyi udvari média híradásai a választásokig nem szóltak másról, mint arról, hogy a Zombor-Klaudia páros rendkívül jól húzza-tolja a város szekerét. Minden, ami ennek az ellenkezőjét próbálta bizonyítani, vagy felvillantani, csak rosszindulatú, városellenes, ballib propaganda - reflektáltak rá. Mivel Zombor végképp és végérvényesen felvette a pléharcot és háttérbe tolta a vele nem teljesen egyetértőket, nem maradt már ambíció a frakció jobb érzésű tagjaiban, hogy újra és újra figyelmeztessék a főnököt a belső, maguk előtt görgetett problémákra.

Most, hogy Zombort végérvényesen kivették a kecskeméti közéletből és úgymond államtitkári bukó pályára állították - hiszen az egészségügyben jelenleg pénz nélkül csak szép lehet az ember, de okos és megbecsült semmiképpen sem - a hírös hazai tudósítások csak egy emberről szólnak, méghozzá Szemereyné Pataki Klaudiáról, mintha csak borítékolni lehetne az előttem az utódom felállást.

Ez Zombor szemszögéből érthető is, nem bolygatná senki a múltat, a tanácsadói és egyéb szerződéseket, miközben Klaudiával jól lehet érvelni, miszerint már van tapasztalata egy ilyen stratégiai fontosságú város vezetésében. Persze, jól hangzik, de azért senki nem képzelheti azt, hogy ha a városba költöző Lázár János javaslatára kívülről tennének ide egy polgármestert, akkor  a Mercedes, meg a többi német cég azonnal bezárna, hazaköltözne és méteres gaz verné fel a gyártelepeiket. Őket nem érdekli, ki itt  a polgármester, ugyanis a stratégiai szerződéseket nem Zomborral, hanem Orbán Viktorral kötötték.

De mi a baj Klaudiával?

Miért ne vezethetné egy nő a várost? Igaz, ez ritka megoldás lenne a Fidesz részéről, de nem is ez az elsődleges aggálya a Fidesz legtöbb helyi prominensének, hanem az, hogy a hölgyben - enyhén szólva - nagyon kevés a kompromisszumkészség, szereti, ha minden úgy van, ahogy ő akarja. A másik: benne van a pakliban, hogy az irányítása alatt beleszaladhat a város, meg  a párt egy országos szintű botrányba, hiszen az előző négy év sem sikerült valami rózsásra. A rossz döntésekből adódó, de a fű alá nyomott gazdasági problémák lassan, ellenzék nélkül is kibújnak maguktól és azokra mind megoldást kell találni, ráadásul, nem is lehet visszamutogatni senkire, mert ez az elmúlt nyolc év kizárólagos, saját kútfő.

Mire is gondolok: az önkormányzati cégek romokban hevernek. A Kik-For Kft.-nél a hangulat felér egy nemzeti gyásszal, megspékelve az ötvenes évek dohos, besúgási légkörével. Miközben míg mindenki megfigyel mindenkit, van, aki jól jár. A VG Kft. recseg-ropog, kapják a feladatot, csak a pénz hiányzik hozzá, miközben veszteséges a hulladékágazat, mert duplájára nőtt a lerakati díj, felárat pedig a rezsicsökkentés miatt nem lehet a lakosságra hárítani. Annyit nyel a cég, hogy hamarosan beszakad.

Az uszodánál rettenetesen nagy a baj. Az üzemi veszteség a csúcson, feneketlen kút a rezsi, még a fény sem látszik az alagút végén, ráadásul a lízing törlesztőrészletei is emelkednek.

A becsődölt Hilton-szállodaépítő városi céget még mindig nem sikerült végelszámolni, a csalánosi erdőbe tervezett történelmi témapark megvalósítására gründolt cégünk szintén a megszüntetés szélén áll, jelentős tőkeveszteséggel. A közszolgáltatásokat végző nonprofit kft.-énk is anyagi segítségre vár. Aztán ott a csodálatos KSE Kft.

Az a baj

A felszámolás és büntetőeljárás alatt álló önkormányzati sportcéget - mint sok más városi tulajdonú vállalkozást - a gazdasági alpolgármester, Szemereyné Pataki Klaudia felügyelte az elmúlt négy évben, ez tény, nincs benne semmiféle ellenzéki, meg liberális összeesküvés. Ha nem tudott arról, hogy mi folyik a KSE Kft.-nél, az a baj, ha tudott róla, az még nagyobb baj.

Pedig mennyire jól működött a rendszer, dőlt a pénz, aztán meg folyt kifelé. Több mint kétszázmilliós a tartozás, vagyon nincs, ráadásul hamarosan kezdődnek a polgári perek is a hoppon maradtak részéről, akik a tulajdonos - önkormányzat - felelősségét firtatják és rajta keresztül szeretnének a pénzükhöz jutni.

Nem beszélve a KSE Kft. büntetőlábáról. Az ügy első számú gyanúsítottja Feyér Zoltán, volt ügyvezető, akire még senki nem gondolta azt a városban, hogy egyetlen forintot is elvett saját célra a cég kasszájából, hanem azt mind a sport, illetve az utasításoknak megfelelő célra fordította. A pénz azonban hiányzik, a kiadások nincsenek ledokumentálva, így neki kell elvinnie balhét, több éves börtönbüntetéssel, valamint vagyonelkobzással fenyegető gyanúsítást közöltek vele. Hasonlóan szorul a hurok a KSE Kft. könyvelője körül is. Vajon ők mit fognak vallani? Vagy bárki is, amikor bekerül a darálóba, hiszen az életükről van szó. 

A büntetőperek sajátossága a sok kétségbeesett ember vallomása, sokszor van bennük igazság, csúsztatás és hazugság is.

Mi van, ha elhangzanak majd olyan kijelentések, hogy az alpolgármester asszony tudott róla, mondtuk neki, tájékoztattuk stb. mennyire jó fényt vet ez majd a Fideszre, vagy ennek ellenére is bevállalják? 

Veszedelmes viszonyok

Aztán ott vannak a belső, erős és gyenge kötelékek a kecskeméti Fideszben. Lehet legyinteni egy Vörösmarty Attilára, de ő akkor is egy erős ember, jó kapcsolatrendszerrel és már-már egy ősbaráti, kecskeméti körrel. Klaudia és az Attila közti viszony hideg, sokszor ellenséges, csak a kampány rántotta őket valamelyest össze, mert közös volt a cél. Most újra háttal ülnek egymásnak. Még az sincs eldöntve, hogy kap e Vörösmarty politikai esélyt ősszel. Ha nem kap, vajon Klaudia betartja-e majd a paktumokat, ígéreteket és háttér-megállapodásokat. E nélkül nincs jövője, mert akkor a holdudvarából fogják elárulni.

Aztán a viszonyok: Klaudia erős kapcsa a hivatalban a pénzügyi osztályvezető, akinek a folyamatban lévő ügyek kapcsán van elég baja, sőt, szalmaszálon függ a fedhetetlensége. Bármi történik vele, felrúgja-e a köztük lévő véd és dacszövetséget?

Egy nehéz természetű vezetővel kapcsolatos nehéz kérdések ezek., De ki más, ha ő nem?

Horváth Attila (Termostar), Kurdi Viktor (Bácsvíz), több soron is kijelentették, hogy nem alkalmasak rá, ne is próbálkozzanak velük. Svébis Mihályt belengették, de mivel megalázták az országgyűlési választások során (majdnem ő lett Salacz László helyett a befutó), még egyszer nem megy bele egy ilyen kalandba, meg hát hülye is lenne, a polgármesterség egzisztenciálisan kisebb pálya a kórházinál. Felmerült még Klaudia mentora, Varga László tiszteletes személye is, de ő már túl idős ennyi munkához. Aztán ott van Mák Kornél, aki konszenzusos pasas, de épp ez a baj a vele a Klaudia-féle határozott platformnak, meg azért ne felejtsük el, azért a Kornél akkor is csak egy kereszténydemokrata szövetséges.

A jelenlegi helyzeten sokan nyavalyognak, hogy mi is lesz majd velük, mert a Klaudia nem kedveli őket, néhány vállalkozó is cidrizik. Pedig egy választásról szól ez a játék, lesz, illetve lesznek majd mások is, akikre szavazni lehet.

Sokan kerülgetik - pártok, civil szervezetek - Vörösmarty Attilát, Király Józsefet, Hugyecz Zoltánt, akik még nem döntöttek. Úgyhogy nem csak Klaudiának áll az a világ, tisztelt Kecskemétiek.

(szóhajlító)