Kisebb a konzervgyár, de jobb, mint valaha

2014 júl 18
Megosztás
borsószezon a kecskeméti Kozerv kft.-nél

Világszínvonalú üzemet hozott létre az egykori nagy konzervgyár területén működő Kecskeméti Konzerv Kft. A borsó és a csemegekukorica mellett új termék gyártásán gondolkodnak.Titokban.

 

Szezon van a kecskeméti konzervgyárban.

Igaz, már nem úgy és nem akkora, mint évtizedekkel ez előtt, amikor az a sok fejkendős asszonyság mellett még a középiskolások is paprikát, meg uborkát pucoltak társadalmi munkában a ládákon ülve. Változott a világ, gyártulajdonosok jöttek-mentek a rendszerváltás után és vele együtt zsugorodott a gyár, emberi sorsok törtek-repedtek meg nagyrészt visszafordíthatatlanul. Aztán az Univer jó tíz éve mentőövet dobott az akkori - és nagyrészt a jelenlegi - magyar menedzsmentnek, akik végeláthatatlan perekbe bonyolódtak a gyár megmentése érdekében a kanadai tulajdonosokkal. 

Az Univer állta a peren kívüli megegyezést és övé lett a gyár, majd néhány év múlva profiltisztításba kezdett és a konzervüzemet eladta a menedzsmentnek, akik mindezt hitelből fizették, amit mára már letudtak. Szóval, tudnak valamit, ez főként az egyik fő tulajdonosnak, Ábrahám Tibornak köszönhető, akinek védjegyei vannak a hazai konzerv- és tartósítóipari szakmában.

Ábrahám - aki annak idején rendszerváltó országgyűlési képviselő is volt nagykőrösi színekben - annak  a tanult, műszakis nagy generációnak  a tagja, amelybe Szarka Balázs, az Univer elnöke is beletartozik. 

Beelőzték a nagymamát

Az egykori gyár udvara még egy kicsit mindig a régi, igaz, most egy kerítés szeli ketté, amelynek túloldalán az Univer óriás paradicsom-feldolgozója épül, a régi konzervüzemek csarnokai viszont ugyanúgy állnak, mint régen és most szemmel láthatóan nagyüzem van, víz és gőzpára gomolyog ki minden csarnokajtón. A kalauzom Sebestyén úr, aki huszonöt éve nyomja az ipart a konzervkészítőknél, de még mindig lelkes. Látszik, hogy megbecsült felső-vezetője a cégnek. Miközben a feldolgozás bonyolult szakaszait magyarázza, arra is kitér, hogy szinte állandó munkaerővel dolgoznak a környékből, azért onnan, mert a kistelepüléseken jobban megbecsülik a munkát, nem olyanok, mint a városiak, akiknek, ha valahol ráígérnek, már ugranak is tovább, aztán egy hónap múlva jönnének vissza, mert nem lettek kifizetve.

- Nálunk ilyen fizetési anomáliák nincsenek és soha nem is voltak - mondja. Aztán büszkén mutogatja az új gépeiket, amely már az uniós mellett az angolszász higiéniai előírásoknak is megfelel, bővítve ezzel a kecskeméti zöldségkonzervek piacát. Az biztos, hogy ami ezekbe  a konzervekbe bekerül, meg van mosva, meg van tisztítva rendesen, sőt, valószínű, ami nem megy át méretre az osztályozó soron, abból még a nagymama nagyon fincsi főzelékeket főzne, de itt nem lehet, minden a kényes fogyasztóra van kihegyezve.

Sebestyén úr büszkesége egy hatalmas transzformersz, amelyre állítólag a szakma a csodájára jár, mert ekkora dunsztoló gép csak itt van Kecskeméten. Sebestyén szaktárs szerint ez ugyanazon az elven működik, mint a nagymama, amikor a végén dunsztolja a befőttet, meg a savanyúságot, csak persze sokkal nagyobb kapacitással.

(A dunsztolás, vagy gőzölés egy végső hőkezelési eljárást jelent, amely során a kész befőttet, savanyúságot, esetünkben a zöldségkonzervet akkora hőmennyiségnek teszik ki, hogy a benne maradt levegőben lévő baktériumok és mikroorganizmusok jelentős része elpusztul, vagyis a termék csírátlanodik).

Jók, bár volt ennél jobb év is

A tavalyinál mintegy tíz százalékkal kevesebb borsót dolgozott fel az idén a Kecskeméti Konzerv Kft. Ez körülbelül úgy húszmillió 0,5-ös konzervdobozt jelent megtöltve. A hozamcsökkenés főleg az időjárásra fogható, enyhe volt a tél, sok borsókedvelő élősködő maradt életben, így unalmukban borsót eszegettek a földeken, aztán amikor kellett volna, eső sem volt túl sok. Ennek okán az igényes nyugati fogyasztóknak - akiknél csak a méret számít - most kevesebbel kell beérniük, mert nem lett elég apró szemű borsócska. 

Pedig, ha nem volnának ennyire finnyásak, ehetnék a nagyobb szeműt, az úgynevezett klasszikus Kelet-európait is, hiszen az ízük azonos. Amitől egyébként azt gondolják, hogy jobbat kaptak, csupán az ízesítésből adódik, azt pedig rendelni lehet a Kecskeméti Konzerv Kft.-től, amely kérésre annyi cukrot, sót, vagy természetes ízesítőszert tesz bele, amennyit a vevő szeretne.

A kukoricával már más a helyzet.  Itt az utóbbi években az úgynevezett supersweet - amely magától és nem pedig az ízesítéstől édes - vette át egyértelműen a területet. Pedig jó tíz éve még csak kísérleteztek ezzel a fajtával. Igaz, akkoriban a jó íze ellenére nagyon érzékeny volt, mára azonban - a nemesítéseknek hála - kinőtte ezeket a termesztési anomáliákat és versenyképessé vált a piacon. Ebből úgy átlagban 60-70 millió dobozzal tudnak elkészíteni a kecskeméti konzervüzemben.

Új termékre készülnek

A piaci jelenléthez való igazodás nem engedi, hogy hátratett kézzel szemléljük ezt az ágazatot, mert nem csak a minőség iránti igény növekszik évről évre, hanem a higiéniai és energetikai követelmények is változnak. Ennek okán folyamatosan fejlesztünk, követjük a trendeket, ezért nem veszített az ismertségéből Európában a kecskeméti borsó és csemegekukorica konzerv - mondta a Hírösvénynek Kovács János, a Kecskeméti Konzerv Kft. ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: a fejlesztéseink révén egy olyan minőségi nyomkövető-rendszerrel működő mintaüzemet alakítottunk ki, amely a legmagasabb higiéniai elvárásoknak is megfelel, miközben nagyobb termeléshatékonyságú, környezetkímélőbb és energiatakarékosabb.

A Kecskeméti Konzerv Kft. hazai piaci jelenléte ennek ellenére egy kicsit sajátos, mert a konzerveik rendszerint álruhát öltenek és a leggyakrabban egy-egy áruházlánc saját termékeként jelennek meg  a polcokon, ennek ellenére nem panaszkodnak, mert a szezonban több mint háromszáz főt üzemeltető kis gyár termékeinek a legjelentősebb piaca Nyugat-Európa, főként Németország, nemhiába van fióktelepük Berlinben.

Tervek? Persze ötletelünk mindig - mondja Kovács János, sok milliárd forintot el tudnánk költeni, de nincs annyi és nagyon lassan hozná be a ráfordítást. Annyi biztosnak tűnik, hogy szeretnénk még bővíteni a termékpalettánkat, de ez egyelőre még titok, hogy mikor és mivel.

A múlt évben több mint 10 milliárd forint nettó árbevételű Kecskeméti Konzerv Kft. tulajdonosai: dr. Ábrahám Tibor, dr. Bódog Zoltán ügyvéd, Kovács János, ügyvezető, valamint Tarcsay Zoltán. Ezen felül tulajdonrésze van még a cégben a az S. H. T. Food Budapesti székhelyű Kft.-nek, amelyben szintén tulajdonos Ábrahám, Bódog, Kovács, Tarcsay, és a korábban több hazai konzervgyárban is érdekelt Joseph Hans Schepp.