Kiskőrösre költözött a Veránkai alkotótábor

2017 május 21
Megosztás
látogatók a kiállításon

A Veránkai Alkotótábor alkotásaiból rendezett tárlat nyílt a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban.

- A tábor helyszínén nem változtattunk, mivel Veránka érintetlen szépsége, a háborítatlan őstermészet, a végtelen csend nem csak a művészi vénával megáldott embereket indítja meg, hanem az átlagembert is elvarázsolja. – mondta megnyitójában Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

A 2016. szeptemberi művésztelep a „modus vivendi” mottót kapta, amely az ember és a természet békés egymás mellett élését hangsúlyozza ki, ahol nem csak festők, hanem grafikusok és szobrászok is részt vettek. Most először három külföldi művész is elfogadta az önkormányzat meghívását, akik Ukrajnából, Olaszországból és Németországból érkeztek a csodás helyszínére. Szeretnénk, ha a művészek külföldön is hírét vinnék az alkotótábornak, s a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatai is színesedhetnének ezáltal. 

A tábor vezetője ez alkalommal először Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész volt.

A megyei önkormányzatnak már nem tartozik a kötelező feladatai közé, mégis fontosnak tartja, immáron 21. éve, hogy támogassa az alkotó tábor megrendezését, melyre az idei évben is sor kerül majd. 

A kiállítás 2017. június 11-ig látható.