Koch Csabát sikerre ítélte ez az év

2016 júl 7
Megosztás
Koch Csaba

Két termes, telt házas borkóstolóval értékelte az idei borászati sikereit Koch Csaba, az általa nyitott kecskeméti borkereskedésében. Az üzlet jól teljesít, egyre népszerűbb, hiszen a vásárlók a legnevesebb hazai borászatok termékeiből válogathat és ami a legfontosabb, hogy nem kereskedelmi árréssel dolgoznak, a főszabály szerint  a polcokra csak pinceáras palackok kerülhetnek. 

Többet adni! - ez a filozófiám, mind az üzletben, mint az általam készített termékekben - mondta Koch Csaba az évadzáró est köszöntőjében, hozzátéve, hogy az idei év nem csak az üzletnyitástól volt mozgalmas számára, hanem a sok minden másban  is. Többek között elegánsabb címkét kaptak a Koch borok palackjai, aztán egy újabb államvizsgán van túl a hajósi sztárborász. Az általa meghonosított termesztéstechnológia kísérleteinek a mérései igazolják az elméletét, miszerint lehet, hogy pedánsnak és skatulyából kihúzottnak tűnik a rendszeresen csonkázott és lelevelezett szőlő, de ez sem a növénynek, sem a termésnek nem jó.  Koch Csaba szerint: aki engedi kibontakozni az ültetvényeit annak boldog lesz a szőlője, mert a sok levél és a még hatékonyabb fotoszintézis jobb termést, és ezáltal még jobb alapanyagot biztosít a bornak.

Az esti welcome drink egy 2015-ös Koch Hajós-Bajai Prémium Irsai Olivér volt, ami úgy lecsúszott, hogy észre sem vettük, pedig hosszan lehet sorolni, ez a bor mennyi pálmát vitt el ez idáig (19. Nemzetközi Vince-napi Borverseny Temerin- aranyérem; XXI. Országos Cserszegi Fűszeres és az V. Országos Irsai Olivér Bor-és párlatverseny- aranyérem; Magyar Bormustra- aranyérem, "Darányi Ignác Emlékére" borverseny- aranyérem), de hát aki Koch borestre jön, az bizony telhetetlen a javából. 

Az est egy hasonlóan felaranyozott (19. Nemzetközi Vince-napi Borverseny Temerin- aranyérem; XXI. Országos Cserszegi Fűszeres és az V. Országos Irsai Olivér Bor-és párlatverseny- aranyérem; Magyar Bormustra- aranyérem; XXVI. Felső Bácskai Borverseny- aranyérem; XXVI. Felső Bácskai Borverseny- aranyérem) 2015-ös Prémium Cserszegivel Fűszeressel folytatódott, majd egy szintén bajnok (19. Nemzetközi Vince-napi Borverseny Temerin- aranyérem) 2015-ös Kékfrankos Rosé következett, amelyről készítője elmondta, hogy nem csak a zárt, reduktív technológia adja meg ennek a bornak a harsogó zamatát, hanem többek között az is, hogy az ültetvényein nem használnak rovarirtószert, és még mindig hagyományos módon, kézzel szüretelnek.

Trendi dolog ma borászkodni és teszi ezt nem egy népszerű közéleti ember.

A borászat akkor is egy szakma és az is  marad, amelynek három alapelve van: szaktudás, higiénia, technológia - hangsúlyozta Koch Csaba. 

Hozzátette: a borászat Magyarországon a legellenőrzöttebb fogyasztási termék, egy pék ugyanis megteheti, hogy rossz minőségű, egészségre ártalmas terméket kever a lisztbe, ráadásul az csak jóval később, a fogyasztói panaszok után fog kiderülni, a borban erre semmi esély, mert szigorú nyilvántartás mellett követhető vissza minden palack egészen a szőlőtőkéig, nincsenek benne különböző E-vel kezdődődő adalékok, a polcra pedig csak úgy kerülhet ki, hogy az élelmiszer-biztonsági hivatal előtte az atomjaira szedi.

Aztán lassan kezdtünk bepirosodni, jött a „Darányi Ignác Emlékére" rendezett borverseny aranyérmes kadarkája 2015-ből, amely sok idős, alföldi fogyasztó számára a fiatalkorát idézi ízeiben, amikor még nagyon nagy területen termelték ezt az őshonos fajtát és a mindennapok borának számított.

Ezt egy 2013-as Koch Hajós-Bajai Prémium Cabernet Franc követte (19. Nemzetközi Vince-napi Borverseny Temerin- aranyérem; „Darányi Ignác Emlékére" borverseny- aranyérem; XXVI. Felső-Bácskai Borverseny- aranyérem), amely a palackozás előtt egy évet töltött nagy ászok hordóban. Koch Csaba szerint ez a bora, olyan mint egy várfal, nem cizellált, mint egy Sauvignon, de tiszteletreméltó, jó nyeletű, Igazi férfibor a maga egysíkú vágyakozásával.

Syngenta sztárja a 2011-es Koch Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon Barrique, ( XII. Országos Syngenta Borverseny- Nagyaranyérem; XIII. Országos Syngenta Borverseny- Nagyaranyérem; Bayer Borverseny- aranyérem; Duna Borrégió Borverseny- aranyérem; XXVI. Felső-Bácskai Borverseny- aranyérem), amely lényegében öt évig készül, hiszen ezt követően kerül csak forgalomba, addig finanszírozom az érését, az ízeket, de annyi biztos, hogy az Alföld legjobb vörös borának számít, annyit lehet kihozni a homokhátságból - összegezte Koch Csaba.  Kétségtelen, más mint a többi, selymes, összetett, jól iható, de nem húzza a nyelvünket a sok tannin.

Koch Csabának Villányban is van már birtoka, mert nem lenne ízig-vérig borász, ha nem szeretné elkészíteni a saját, igazi nagy vörös borát, Persze, hajósi — bocs, borotai — mester ezen a leghíresebb magyar borvidéken is jött, látott és győzött, mert még Villányban is nagy aranyérmes lett a Koch Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 2012 (XV. Országos Syngenta Borverseny- Nagyaranyérem; Tudósok Bora- Vinum Academiae at Universitatis- nagyaranyérem;  MTA Bora 2016- aranyérem; 19. Nemzetközi Vince-napi Borverseny Temerin- aranyérem; 48. Villányi Borverseny-aranyérem). 

- Ezzel a borral elmentem a falig, jegyezte meg Koch Csaba, miközben természetesen törekedtem az eleganciára és a harmóniára. Mit is mondjunk, röviden: sikerült!

Az estet egy országos borpremier zárta, méghozzá a Koch Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2012, amely egy nagyon szigorúan szabályozott módon készülő, helyi eredetvédett bor. Ez a vörös nedű 2016-ban a 48. Villányi Borverseny legszebb Cabernet Sauvignonja díjat nyerte el a világ legnagyobb borversenyén pedig a legtöbb pontot hozta el a magyar vörösborok között. Ígéretes nagy bor indult világhíreneves útjára.

Élvezetes este volt, kiváló borokkal, egy őszinte megszállott borásszal, aki a kitünő termékei mellett rendkívül sokat tesz a hazai borász szakma megbecsüléséért hazánkon kívül is. Hova tovább, kérdezhetnénk? De aki Koch Csabát ismeri, tudja, benn nincs megállás, igaz, ha már ezt a szintet tartani tudja az elkövetkezendő húsz évben, akkor a nevét ott fogjuk emlegetni Mathiász János, Kocsis Pál, vagy Szepsi Istváné mellett.

-rajnai-

 
Koch Borkereskedés Kecskemét
üzletvezető: Fehér Anna
+36 30 567 41 16
6000 Kecskemét, Bethlen krt.12/C