Kommunikációs előny a győzteseknél

2014 ápr 28
Megosztás
gyermekek

Tiszteletköröket futottak a nagy pártok frakcióvezetői a választások utáni első kecskeméti képviselő-testületi ülésen, aztán jött a deja vue. Konstruktivizmus és kritika egy fedél alatt.

 

Elsőként Vörösmarty Attila, a Fidesz frakcióvezetője kapott szót,  gratulált a győzteseknek, a pártnak, és köszönetet mondott a választópolgároknak, hiszen akárhogy is bárhogy is, ez azért mégiscsak kétharmad. Aztán Király József, szocialista frakcióvezető rótta le a tiszteletköröket a gratulációval, majd jött Kohajda László, aki megjegyezte, hogy Orbán Viktor azt ígérte, amíg ő lesz a miniszterelnök, addig külföldi nem fog e hazában földet venni. Hozzátette, már fel sem olvassa az ide vonatkozó törvényt, hiszen egyszer már idézett e plénum előtt a földtörvényből, nem hatott meg vele senkit.

Hozzátette: de hagyjuk is most a Fideszt, hiszen van a pártnak egy szövetségese, a keresztény értékek mentén gondolkodó és politizáló KDNP. Ennek okán megjegyezte: a per alatt tálló Kishantoson az új földbérlők beszántottak a biomagvakat, 140 millió forintos kár okozva ezzel. Hozzátette: őseink a gabonát életnek hívták és most az életet szántották be. Hangsúlyozta. a Fidesz 2,5 milliárd forintot költött reklámra azért, hogy megnyerje a választásokat.

Nem az MSZP-én múlik az Unió

Brúszel László szocialista képviselő egy kis múltidézéssel kezdte felszólalását: Közel 20 évvel ezelőtt erdélyi barátaimmal Marosvásárhelyen, egy télvégi estén azon merengtünk, vajon mit is hoz nekünk a jövő, ahogyan már akkor mondogattuk, Európa? Magyarország csillaga akkor éppen fennen ragyogott – Európa „éltanulója” – Románia túl néhány krízisen, az ott élő magyarok helyzete pedig kilátástalan. Nehéz és hosszú beszélgetés volt, s ezen még a kiváló Küküllő-menti bor sem tudott nagyon segíteni. Európa messze volt. És amikor 11 évvel ezelőtt Magyarország úgy döntött, hogy az Európai Unió tagja lesz, akkor sokan úgy gondoltuk, végre magunk dönthettünk sorsunkról. Ady kompja kikötött a nyugati parton. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Most, egy hétéves EU költségvetési ciklus végén vagyunk és megállapíthatjuk: Kecskeméttel jót tett az EU csatlakozás, a város nyert Európával.

Elmondta: Az önkormányzat és intézményei az elmúlt években számos pályázatot nyújtottak be, az utak korszerűsítésétől az oktatás fejlesztéséig Európai uniós forrásokért, amelyek jó része sikeresnek bizonyult. Jelenleg is, ebben az EU költségvetési ciklusban indult 24 db önkormányzati és 26 db intézményi pályázat van folyamatban, amelyek egy része már csak pénzügyi elszámolásra vár, másik része várhatóan ez év végére, jövő év elejére megvalósul.  Hozzátette: Az EU azonban nem csak érdekközösség - hiszen ezeknek a támogatásoknak jó részét a tagállamok fizetik be a közös kasszába - hanem értékközösség is. Az emberi méltóság és a szabadságjogok, a polgári demokrácia, a környezettudatos piacgazdaság, a jóléti kiadások rendszere és sorolhatnám tovább azokat az értékeket, amelyek megvalósítása az európai közösség és így Magyarország céljai is. Mindez persze nem megy viták és egyezkedések nélkül, de Magyarország önállósága csak a sokszínűségében egységes és szolidáris Európában nyeri el értelmét.

Hangsúlyozta: Talán nem túlzok, ha azt mondom, európai csatlakozás nélkül ma nincs itt a Mercedes. És nem történnek meg azok a beruházások sem, amelyeket az itt letelepült külföldi, vagy nemzetközi kereskedelmi, termelő és szolgáltató cégek megvalósítottak, és amelyek garanciáját adják annak, hogy Kecskemét a következő évtizedekben is élhető város lesz, reméljük, hogy az ország és Kecskemét számára a 2004-ben elindult kedvező folyamat nem szakad meg, az EU következő hét éve is komoly lehetőséget teremt a város és térsége számára. Rajtunk, az MSZP képviselőin nem múlik.

Minden csak kommunikáció

Falusi Norbert, külön köszönetet mondott az LMP frakciója nevében azon bátor kecskeméti polgároknak, akik felülemelkedtek a rövidtávú politikai ígéreteken és hosszabb távon is mérlegelték Magyarország jövőjét. Ők azt a zöld utat választották - mondta, amely az orosz atomfogság helyett egy megújulókra épülő, független Magyarországot képzel el, de nyíltan fellép az adócsalások ellen is.

Elmondta: a győztes kormánypárt előszeretettel szokott kommunikálni a magyar és a helyi kis- és közepes vállalkozások védelme érdekében. Azért állítom, hogy csak kommunikálni, mert a valóság mást mutat, nemcsak országosan, de helyben is.

Két szemlélet nyert teret: a szociálliberális kormányok a multinacionális nagytőke mindenhatóságban hittek, a konzervatív kormányok a nemzeti vagyont birtokló elitben hisznek. A szemléletük egy ponton hasonló, mindketten a nagytőkére építenek, azt tartják támogatandónak. Velük kötnek stratégiai megállapodásokat, ők kapnak adókedvezményeket, vagy részben miattuk határozták meg alacsony mértékben az iparűzési adót. 

Ezt a szerkezetet miért kritizálja az LMP? - tette fel a kérdést.

Azért, mert a legnagyobb foglalkoztatók továbbra is a kis- és középvállalkozások, messze rosszabb lehetőségekkel, mint a nagytőkés vállalatok. A munkavállalók kiszolgáltatottsága rendkívül nagy, akiket a multik sem kímélnek, de az új munkatörvénykönyve sem. A konzervatív modell ezt a nagytőkés liberalizált piacot úgy akarja módosítani, hogy közpénzen felpumpál néhány nagy hazai nagyvállalkozót, hogy majd ők, egy szűk réteg foglalkoztassa ugyanolyan alacsony bérek mentén a dolgozókat. 

Hangsúlyozta: a liberális és a konzervatív gazdasági képlet célját tekintve semmiben nem tér el. Úgy akarják csökkenteni a dolgozó munkások és alacsony jövedelmű csoportok érdekvédelmi szerepét, hogy a munkavállaló és az egyén viselje a kockázat- és költségterhek legjavát. Vagyis továbbra is fenntartani a dolgozók kiszolgáltatottságát a munkaerőpiacon, és alacsony béreket adni. Vagy éppen elbocsátani a dolgozókat a kölcsönzött munkaerő rendszerén keresztül. Ez történt nem rég a Knorr-Bremsenél is több mint száz kölcsönzött dolgozó esetében.

Hozzátette: a fennálló rendszer nem szolgálja a dolgozó biztonságát, nem ad lehetőséget a mobilitásra, a szakmák gyakorlásának szabadságra. Elnyomja az egyénnek a kollektív hangját és cselekvőképességét.

 

 

 

 

 

 

Címke: