1901-ben Kada Elek polgármester adta az áldását, hogy egy német cég a kiskőrösi úton gyümölcs és főzelékkonzerv üzemet létesítsen, majd 1921-ben Platter János is beleszeretett a térségi gyümölcs ízébe és a Szolnoki úton konzervgyárat épített. 

1957-ben az akkor már államosított két üzemet  egyesítették, létrehozva az ország legnagyobb konzervgyárát, amely a hetvenes években élte hőskorát. Bíró Ernő, a Kecskeméti Konzervgyár egykori főmérnöke volt a vendége az Élet a régi Kecskeméten társaság legutóbbi összejövetelének. Bíró Ernő képzőművészeti gimnázium elvégzése után kötött életre szóló barátságot a konzerviparral. Osztályidegen volt, ezért segédmunkásként kezdte a gyárban, majd az akkori igazgató ajánlásával bejutott az élelmiszer-ipari főiskolára, ahol, mint kiváló kosaras, a legtöbben őt jelölték meg sportbizalminak. A jelölésen keresztül egyenes út vezetett a KISZ-titkárságig. A gikszer csak annyi volt, hogy Bíró Ernő nem volt még KISZ-tag se és nem is akart az lenni, de mivel több vizsgáján is szó nélkül elmeszelték, nem lett más választása.

- Az állandóan reformokat dédelgető oktatási rendszerünk példát vehetne a Kecskeméti Konzervgyár hőskoráról - mondta Bíró Ernő. A hatvanas évek elején ugyanis 46 ösztöndíjasa volt a vállalatnak, akik mind a felsőoktatásban tanultak. Ez a nagy generációs gárda határozta meg attól kezdve a gyár jövőjét, de akik elmentek a gyárból az élelmiszer-ipari ágazatok más területein is jelentős eredményeket értek el. Ebből a szellemi-szakmai körből alakult ki az Univer, vagy a nyárlőrinci Olympos vezetése is - tette hozzá Bíró Ernő. A gyár lényegében a hetvenes évek elején ennek a szakembergárdának a segítségével állt át a manufakturális termelésből és lett itt egy világszínvonalú és minőségű, nagy kapacitású konzervipari vállalat Kecskeméten. Igaz, ehhez az is szükséges volt, hogy valamelyeset megnyíljanak a nyugat és a szocialista  blokk közötti határok - fűzte hozzá az előadó -, mert így bejöhettek az országba végre azok a NASA fejlesztésű NATO szabadalmak - mint például víztisztító berendezések -, amelyek akkor már elengedhetetlenek voltak a versenyképes iparban. 

A fejlesztések innentől kezdve szinte megállíthatatlanok voltak. Megjelentek a termék és nyersanyag továbbítására szolgáló motor meghajtású szalagok, óriási áttörés volt a szűrést- és párolástechnika, aztán végül belépett a mai is domináló számítástechnika.

Hülyeséggel verve

Bíró Ernő csupán nagy vonalakban beszélt rendszerváltás utáni privatizáció időszakáról, amelynek már nem volt részese. A jelennel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Szarka Balázs, az Univer cégcsoport vezérigazgatója, valamint Ábrahám Tibor, a Kecskeméti Konzerv Kft. gyárigazgatója - aki a szakma ma élő legutolsó profija - nélkül nem lenne ma Kecskeméten konzervgyártás, mert ők ketten a maradványokon is életet leheltek a cégbe és az jelenleg is működik magyar tulajdonosi háttérrel. Véleménye szerint az élelmiszer-ipari ágazatunk ma romokba hever, miközben a legjobbak között voltunk számon tartva. Hangsúlyozta: egyedülálló természeti adottságokkal megáldott ország vagyunk, jelentős mértékű szellemi tőkével, mégsem tudunk vele élni. Hozzátette: bennünket ugyanis nem a balsors, hanem a saját hülyeségünk ver. 

Az egyik résztvevő kérdésére, miszerint, miért nincs olyan fórum, ahol az egykori főmérnökhöz hasonló szakemberek javaslatait meghallgatnák, Bíró Ernő azt válaszolta:  vannak ilyen fórumok,  el is mondhatjuk, fel is emelhetjük a hangunkat, de minek, hiszen úgyse érdekel senkit.

Bíró Ernő nem is erőlködik az élelmiszeripar területén már, saját grafikái és akvarelljei társaságában tölti mindennapjait. Több közűlük kecskeméti ihletésű.