Korb Vanesszát támogatja a kecskeméti Rotary Club

2017 jan 7
Megosztás
Korb Vanessza

A 2016. november végén megrendezett nagy sikerű jótékonysági koncert és lézer-show tiszta bevétele 850 ezer forint volt, míg a karácsonyi forralt bor kuckó bő egyhetes működése alatt 363 ezer forint felajánlás érkezett. A tisztán nonprofit civil szervezet ez évi fő támogatottja Korb Vanessza kecskeméti zenei tehetség, akinek akadémiai tanulmányait két éven keresztül havi ösztöndíjjal segítik. A fennmaradó összeg a  szervezet által is évtizedek óta vállalt nemzetközi cserediák-mozgalom kecskeméti résztvevőit támogatja , illetve ifjúsági tehetséggondozó küldetésük folyamatos megvalósítását biztosítja.