A közgyűlés elé kerül Paks bővítése

2014 jan 29
Megosztás

Talált egy rést a jogszabályokon a kecskeméti ellenzék. Nagyon úgy néz ki, a közgyűlés elé kell vinni a paksi bővítés ügyét. Igaz, azon már bármit leszavazhat a kormánypárti többség.

 

Az LMP frakciója és Kohajda László képviselő kedden rendkívüli közgyűlés összehívását és közmeghallgatás meghirdetését indítványozta a tervezett paksi atomerőmű-bővítés kapcsán.

A három képviselő később egyeztetett a szocialista frakcióval, majd ezt követően kialakultak azok a jogi a lehetőségek, amely alapján a testület elé kerülhet a reaktorbővítés kérdése. 

Paks nem tartozik Kecskemét hatáskörében, ezért ennek kapcsán nincs lehetőség rendkívüli közgyűlést összehívni, valamint közmeghallgatást meghirdetni - mondta Hírösvénynek Brúszel László ügyvéd, szocialista képviselő. Az Alaptörvény azonban lehetőséget ad az önkormányzatok részére, hogy véleményt nyilváníthassanak, illetve tájékoztatást kérhessenek - mondta. Hozzátette: korábban ezt felterjesztésnek nevezték, amelyre az érintett miniszternek kötelessége harminc napon belül válaszolnia. A téma ilyen módon kerülhet a képviselők elé.

A kecskeméti ellenzék most ezzel a jogszabályi lehetőséggel élve kéri a rendkívüli közgyűlés összehívását, amelyet már a képviselők egynegyede alá is írt, szövegezése az alábbiakban olvasható.

Zombornál a labda

Az ellenzéki indítvány szerint a közgyűlés a témát vitassa meg, fogadja el és a polgármester küldje el Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének.

A rendkívüli ülés összehívását az indokolja, hogy nemrég a paksi atomerőmű-bővítés ügyében született egy magyar-orosz megállapodás, amelynek az előzményeiről és a megállapodás tartalmáról a kecskeméti közvélemény alig rendelkezik információval. 

A rendkívüli ülés időpontja: 2014. február 5. 17:00 óra.  

Az ülés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.Tanácsterem, amennyiben foglalt, úgy Városháza (Kossuth tér 1.) I/2. sz. tárgyaló. 

Napirend: Tájékoztatás kérése Magyarország miniszterelnökétől. A délutáni ülést az indokolja, hogy a képviselők munkaelfoglaltsága ne akadályozza az ülés megtartását, valamint az érdeklődő állampolgárok is részt tudjanak venni az ülésen.

Jelenleg Zombor Gábor térfelén pattog a labda, neki 15 napja van arra, hogy kitűzze a rendkívüli ülés időpontját, vagy esetleg a napirendi pontot hozzácsapja a februári közepére tervezett soros közgyűlés anyagához.

 

Címke: