Levizsgáztak a kecskeméti Helen Doron nyelviskolásai

2016 nov 14
Megosztás
Helen Doron English Kecskemét

A kecskeméti Helen Doron Nyelviskola 13 gyerektanulója tette le sikeresen a Cambridge Young Learners English (YLE) nyelvvizsgát Budapesten. A fővárosi XVIII. kerületben lévő Helen Doron nyelviskolában zajlott, három részből álló vizsgára a British Counciltól érkeztek a vizsgáztatók a teszteket pedig Cambridgeben javították és pontozták. 

A kecskeméti Helen Doron Nyelviskola 13 tanulója eredményesen vette a felmérő szinthez szükséges akadályokat, hárman alapfokon (Starters), hatan középfokon (Movers), négyen pedig pedig felsőfokon tettek sikeres vizsgát.

A kecskeméti nyelviskola növendékeinek sikerében a tanáraik - Soós Gabriella nyelviskola-vezető, valamint Bánné Spitz Barbara csoportvezető pedagógus - is osztoztak, az okleveleket  a gyerekek ünnepélyes keretek között, a hozzátartozóik jelenlétében vehették át.

- A kiváló eredményekben mögött kitartó, lelkiismeretes munka van - tudtuk meg Soós Gabriellától, aki az idén nyáron vehette át az országban legrégebb óta, immáron tizenkét éve egy vezetés alatt álló Helen Doron English Nyelviskoláért járó elismerő oklevelet. 

A kecskeméti nyelviskola mind e mellett kitűnik a többi hazai közül a barátságos, családias hangulatával, amely még jobban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek könnyedén, játékosan, feszültségektől mentesen tanulhassanak angolul.  A Helen Doron English kis csoportos foglalkozásain résztvevők számára nem ismert a lámpaláz, a szorongás a megszólalástól. A Helen Doron English személyiség-központú pedagógiájával — és a korosztályokra bontott tananyaggal — felszínre törnek a gyerekek eddig még rejtett képességei, amely hozadékaként magabiztosabbá, nyitottabbá válnak a világra és igazoltan jobb eredményeket érnek el minden téren az iskolában. 

Közeleg az év vége és vele a már hagyományos Helen Doron Xmas ünnepség a kecskeméti nyelviskolában, ezzel a közösségi partival teszik fel a koronát az éves munkára  az iskola tanulói és tanárai.

A Helen Doron English kecskeméti nyelviskolája természetesen a nyári iskolai szünetre is gondol, hogy a gyerekek ne essenek ki a rendszeres nyelvtanulás folyamatából.  Ennek érdekében hagyományosan megszervezik a Helen Doron English nyári tábort, amely Kocséron, az Útmenti Lak elnevezésű hangulatos helyen van megrendezve, ahol napi négyszeri étkezés mellett sportolást, vetélkedőket és az időjárás függvényében medencést fürdőzést is biztosítanak a gyerekeknek.

A Helen Doron English Kecskemét nyári táborai tavasztól, az iskolai hétköznapokon délután zajló foglakozásaira pedig folyamatosan lehet jelentkezni. A csoportok minimum négy, maximum nyolc fősek. A tanórák a hét első négy munkanapján 16 órától kezdődnek, hangulatos környezetben, az Arborétum mellett.

Jelentkezés és további részletek:

Soós Gabriella 

Tel: 06-20-559-8291

E-mail: kecskemet@helendoron.com