LMP környezetvédelmi flashmob Kecskeméten

2013 okt 21
Megosztás

Kihelyezett ülést tartott az LMP vezetése Kecskeméten, ahol a főtéren rögtönzött attrakcióval hívták fel a figyelmet a nukleáris energiabővítés gazdasági és környezetvédelmi veszélyeire.

 

Orbán Viktor láthatóan nem tudja mit beszélt Indiában, amikor az ország atomreaktor-kapacitásának bővítéséből az unió legalacsonyabb villamosenergia-árait reméli rövid időn belül Magyarországon. A nukleáris energia ugyanis az egyik legdrágábban előállítható erőforrás, ami a számításaink szerint azt jelenti, hogy az ország államadóssága egyharmaddal növekedne a paksi atomreaktor tervezett bővítésével  - mondta  a főtéri flashmobon Szél Bernadett, az LMP társelnöke. Hozzátette: a bővítést egy orosz cég végezné, amely már képviseletet nyitott Budapesten, miközben a közvéleménykutatásuk adatai alapján a megkérdezettek kétharmada - pártoktól függelenül - elutasítja az atomenergiát. 

Csiba Katalin, a párt környezetpolitikai szakértője arról beszélt, hogy a megújuló és alternatív energiaforrások alkalmazását a kormány adminisztratív korlátai lehetetlenítik el, pedig beveztésük és ösztönzésük által a jelenleginél fenntarthatóbb, gazdaságosabb rendszert és energiafüggőséget csökkentő országot lehetne építeni.Ezt követően a pártvezetőség tagjai zöld szélforgókat emeltek a magasba, szimbolizálva a szélenergia jelentőségét, majd a kezükből kis napokat mutatva a napenergia kihasználásának a fontosságára hívták fel a szombat délutáni sétálgatók figyelmét.

 

Címke: