Marczi Berci kilépett a szocialista pártból

2014 jún 12
Megosztás
Marczi Albert kecskeméti képviselő

Marczi Albert megelőzte Király Józsi pártelnököt. Mielőtt a főnök lesújtott volna, Berci kilépett a pártból. Húsz éve szocialista képviselő Kecskeméten. Biz' az gombócból is sok.

 

Már-már úgy volt, hogy Marczi Albertet leltárba veszik a városházán és örökös képviselői jogot kap, mint Subri Jóska a halléfőző géniusz. Aztán nem így lett.

Berci csütörtökön reggel a képviselő-testületi ülés előtt ügyrendben kért szó, majd annyit mondott:

Tisztelt alpolgármester, tisztelt közgyűlés, nem vagyok már tagja a Magyar Szocialista Pártnak, kiléptem a frakcióból, független képviselőként fogom szolgálni Kecskemét városát.

Ennyi. Pont. Nem mondott többet, és a Hírösvény kérdésére sem akarta kilépésének az indokát elmondani, igaz, minek is, mindenki tudja miről van szó.

A lényeg: kezdetektől nincs jóban Király Józseffel, egyetlen bizalmasa és barátja van a párt helyi szervezetében, Brúszel Laci, volt pártelnök és képviselő-társa. Király erőteljesen fiatalít, és nyílt titok volt, hogy nem számít Marczi Bercire ősszel, az önkormányzati választásokon. Igaz, mindezt az országgyűlési választásoktól tette függővé, ugyanis Marzci képviselői birodalma, a Széchenyiváros - Marczi az itteni lakásszövetség újraválasztott elnöke - a baloldal számára is hozható választókerület. Hozzá kell tenni: Marczi nyíltan Gyurcsány-fan, akit viszont Király ki nem állhat, sőt, Marczi a Magyar Szocialista Párt tagjaként szerepet vállat Gyurcsány csapatának, a Demokratikus Koalíciónak (DK) a helyi szervezésében.

Az utolós csepp az volt a pohárban, hogy Marczi - amikor az EP választásokat követően megindult az összehangolt támadás Mesterházy Attila országos pártelnök ellen - Kecskeméten is lépett, megjelent az elnökségi ülésen és Király fejéhez vágott egy-két dolgot, aki távozásra szólította fel Marczit.

Marczinak egyébként fekete napja volt ez a csütörtök, mert a délutáni közmeghallgatáson egy idős széchenyivárosi asszony folyamatosan őt és a szövetkezetet ekézte, mondván: Marczi egy élősködő.

A Király-Marczi  csetepatéról az alábbi cikkünkben olvashat:

http://hirosveny.hu/hirek/puccskiserlet-kiraly-jozsef-ellen