A MÁV Kecskemét fejlődésének a kerékkötője

2017 jún 26
Megosztás
vasútátjáró Kecskeméten

A város a Szolnoki út felújítása, valamint a KTE-pálya rendezése során képtelen hozzányúlni, változtatni azon, ami a MÁV fenntartása alá tartozik, pedig már egy sor levelezés és tárgyalás van az ügy mögött.

Annak ellenére, hogy a MÁV nem egy magáncég, hanem a nagy Magyar Állam Vasutak.

Ez a legutóbbi közgyűlésen, valamint az azt követő sajtóbeszélgetésen derült ki. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester azt mondta: egyszerűen tehetetlen a MÁV-val szemben, és nem az országos felsővezetés miatt, mert az támogatja a város elképzeléseit, hanem helyi-térségi, középvezetői szinten.

A felújítás legfontosabb eleme: a város forgalmának egyik legneuralgikusabb pontja, a Szolnoki úti aluljáró. Ehhez jelen állás szerint nem lehet hozzányúlni, sem ahhoz a lepattant és gondozatlan vasútállomás környékéhez, mert a szemétdomb királya, a MÁV, nem engedi a forgalom biztonsága érdekében, igaz, néha küldenek egy-egy levelet a polgármesteri hivatalba, hogy szeretné-e a város, hogy Kodály-motívumok hangozzanak el a hangosbemondókból, amikor késve befut egy-két összefirkált és koszos szerelvény. Legutóbb azt írták: a város igazán felszerelhetne néhány térfigyelő kamerát az állomás területén, mert kevesebb lenne így a felderítetlen lopás és elgondolkozhatna már Kecskemét azon is, hogy ha már épített kerékpártárolókat az állomás elé, azért mennyi bérleti díjat fizetne a MÁV-nak.

Azért ez több mint elképesztő. 

Egy tisztességgel szolgáltatni képtelen állami cég eljutott odáig, hogy állammá vált az államban. Nem fogott rajta a rendszerváltás, a felsővezetők cseréje, és ez lett az elmúlt 27 év eredménye, hogy a vállalatnál megkövesedett hivatalnokok érinthetetlenné váltak és ez tudatosodott is bennük. Azt tesznek amit csak akarnak, kényükre, kedvükre. Persze, mindez az ide települt nyugati cégek számára érthetetlen, de minden adófizető polgár számára is.

Tőlük bedugulhat a város, úszhat az aluljáró, maradhat az állomáskörnyéki balkán, mert nem érdekük. Bezzeg, amikor a saját pályázataikat kellett végrehajtaniuk Kecskeméten, akkor megoldható volt a vasútforgalom átrendezése.

Lehet, hogy jól meg kéne Őket korrumpálni és máris fejlődhetne a város?

Fejétől bűzlik a baj.