Megkezdődött a karácsonyfavásár a kecskeméti piacokon

2016 dec 11
Megosztás

Advent harmadik hétvégéjén – vagy ha úgy tetszik: ezüstvasárnap hétvégéjén már hatalmas felhozatallal üzemel a karácsonyfavásár a Kecskeméti Piaccsarnok fedett kinti részén és a Széchenyivárosi Kispiacon is.

A karácsonyi ünnepek kedves emlékeit elővarázsoló fenyőillat, és a sok száz örökzöld fa szívet melengető látványa uralja e hétvégétől a Piaccsarnok kinti részét. Hatalmas a választék fenyőből: méretre vagy fajtára egyaránt – és kívánságra talpba is faragják az elárusítók.

Kolek Andrea, az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet igazgatója elmondta, hogy a Kecskeméti Piaccsarnok fedett kinti részén tizenöt, míg a Széchenyivárosi Kispiacon négy karácsonyfaárus települt ki. A választék valóban zavarba ejtőn gazdag és változatos – még a nézelődőket is lenyűgözi. Hiszen itt minden a gyorsan közelgő ünnep hangulatát idézi meg – már két héttel előtte is.

A fenyők mellett ugyancsak nagy választékkal jelentek meg a szárazvirág-kötők is - akik már most szemet gyönyörködtetőn gazdag felhozatalban árulják a szezonális karácsonyi asztaldíszeket, az ajtódíszeket, és a szeretteink sírjaira a karácsonyi koszorúkat.

Képek és szöveg: Komlós József JR