Megmérgezte a politika a városi röplabdát

2014 szep 29
Megosztás
kecskeméti röplabdabajnoki ünneplés

Politikai nyomásra szállt ki Kádár László a városi röplabdából, állítja Hugyecz Zoltán, aki ennek ellenére még egy évig vállalja a klub támogatását. Kádár csak nevet: nem igaz az egész.

 

Drámai sajtótájékoztató tartott a minap Hugyecz Zoltán vállalkozó, röplabda klubtulajdonos és Kecskemét független polgármesterjelöltje.

E szerint: amikor 2012 áprilisában Duszt Ferenc (Frici Bácsi) és Breszkó András megkeresett, hogy a KSE Kft. felszámolása miatt komoly gondba került kecskeméti röplabdát mentsük meg a megszűnéstől, akkor Kádár Lászlóval közösen megalakítottuk a Kecskeméti Röplabda Kft. 50-50 százalékos tulajdonnal. Az első beszélgetések alkalmával, megegyeztünk abban, hogy három éves időszakot vállalunk, azaz 2015 áprilisáig vagyunk hajlandók jelentős anyagi áldozatot vállalni a röplabda fennmaradásában.

Hozzátette: 2014 augusztusában azonban Kádár László politikai nyomásra megvált tulajdonrészétől - Kádár e témáról nem nyilatkozik -  és úgy döntött, hogy nem támogatja tovább a csapatot. Ez számomra azt jelenti, hogy a közösen vállalt három éves időtartam második évében cserbenhagyta a röplabda sportot. Mindennek ellenére én a vállalt három éves időszakot végig fogom csinálni, mert vállalásaimat abban az esetben is tartom, miközben a körülmények megváltoznak. Mert az ígéreteimet a sportolók, szurkolók számon kérhetik rajtam, még annak árán is, hogy jelentős anyagi ráfordítás növekedéssel kell szembenéznem. Én a munkámban, a sportban, és a közéletben is ezen alapelvek alapján dolgozom.

Hangsúlyozta: ugyanakkor itt kívánom kijelenteni, hogy 2015 áprilisa után a továbbiakban nem kívánom finanszírozni a kecskeméti röplabdát, függetlenül attól milyen eredményt ér el a csapat a 2014/2015-ös szezonban, függetlenül a csapat egyéb támogatottságától. Természetesen amennyiben valakinek a Kecskeméti Röplabda Kft., mint gazdasági társaság iránt komoly érdeklődése lenne, és a sokak általszeretett sportágat a legutóbbi időszak eredményességi szintjén szeretné továbbműködtetni, készséggel állok a tárgyalások elé.

Megkérdeztük Kádár Lászlót, igaz-e, hogy politikai nyomásra szállt ki a röplabdából?

- Nem.

- Bővebben.

- Soha nem is volt és soha nem is lesz közöm a politikához.

- Soha ne mondja azt, hogy soha.

- De mondom. Köszönöm a beszélgetést.

Fotó: Amikor még minden szép és felhőtlen volt. Együtt örült a bajnoki győzelemnek Zombor Gábor polgármester, valamint Kádár László és Hugyecz Zoltán.