Megszűnik a központban a buszvégállomás

2013 szep 23
Megosztás

Összeépül a KTE pálya az új állomással. Az intermodális pályaudvar és közösségi közlekedés fejlesztési beruházásának az engedélyeztetési  eljárása várhatóan 2014 első felében befejeződik majd be.
 

A város lélekszám-növekedésével párhuzamosan jelentősen megváltozik a közösségi közlekedés. Az önkormányzat pályázati forrásból huszonöt Mercédesz hibrid busz vásárolt, amelyhez szeretne még idővel harmincat beszerezni. A város ehhez új busztelephelyet is épít és a tervei között szerepel egy saját üzemeltető cég is a Kunság Volán helyett. Bár a projektről nyíltan beszél az önkormányzat és a közösségi közlekedés fejlesztésével kapcsolatban a napokban lakossági fórumot is tartottak, arról viszont zárt ajtók mögött döntöttek, hogy hol vesz az önkormányzat telket a buszok telephelyének. A kiválasztásban négy ingatlan szerepelt, arról viszont nem tájékoztatták a képviselőket, hogy miért pont az a négy ingatlan került a közgyűlés elé. A négyből kettő a Hovány cégcsoport mellett volt, a másik kettő pedig a Szélmalom Csárdával szembeni Opel Tormási Kft. telephelye mögött. Végül ez utóbbi közül a főúttól távolabb eső, több mint két hektáros telek lett a befutó. A tulajdonosa a város ismert ingatlanhalmozója. A környékbeli autókereskedők és ingatlantulajdonosok a vételre felkapták a fejüket, mert elmondásuk szerint az infrastruktúrával és építményekkel rendelkező ingatlanjaikat is odaadták volna ezért a több százmillió forintos  árért, amennyiért az önkormányzat földet vásárolt. 

 

Hullámzó térsziget

 

A közösségi fejlesztés témakörében a legutóbbi lakossági fórum hangsúlya azonban nem erről, hanem az új pályaudvar és buszállomás terveiről szólt. Mint ismert, a Rákóczi út folytatásaként a sínek felett egy új pályaudvar fog létesülni, ahonnan mozgólépcsőkön juthatnak le az állampolgárok a vágányokhoz, valamint a hozzá tartozó buszpályaudvarra. Az üvegpanorámás utasváró egyben egy fedett hídként is üzemel majd a városközpont és a Hunyadiváros között. Öveges László főépítész az érdeklődőknek elmondta, hogy sikerült meggyőzni a KTE pálya tulajdonosát, hogy kereskedelmi terveivel illeszkedjen a pályaudvari beruházáshoz. Elmondta, a Rákóczi út felől érkezőket egy egymásra épülő hullámzó térsziget fogadja majd, amely megtöri az út és a vasúti sínek feletti pályaudvar közti jelentős szintkülönbséget. Öveges elbeszéléséből kiderült, a beruházás jóvoltából végre egy helyre kerül a városi tömegközlekedés, a városközpontban pedig megszűnik  a jelenlegi buszközpontot és a belvárosnak ez a térsége új arculatot fog kapni. Az, hogy mi lesz a jelenlegi MÁV pályaudvar és távolsági buszvégállomás sorsa, arra a szakemberek még nem tudtak kielégítő választ adni, igaz, azok az ingatlanok nem is városi, hanem - MÁV, Posta - állami tulajdonban vannak. A fórumon kiderült az is, hogy át lesz dolgozva a buszok közlekedési útvonala, új megállók létesülnek, valamint hetvenhét intelligens utastájékoztató tábla fogja biztosítani a tömegközlekedési információkat az állampolgárok részére

 

Zaj és belátás 

 

Több hunyadivárosi lakos a magas pályaudvarról való kilátásra hívta fel a figyelmet. Attól tartanak ugyanis, hogy az utasok könnyedén belátnak majd a lakásaik ablakán, lényegében kukkolni fogják a magánéletüket. Öveges László köszönte az észrevételt, véleménye szerint ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni a pályaudvar tervezésekor. A földutas Csillér utca lakói pedig a várhatóan megnövekvő forgalomtól tartanak. Öveges László szerint járműforgalom értelemszerűen nem növekszik meg a Hunyadiváros ezen szakaszán, csupán gyalogos, illetve kerékpáros forgalomra lehet számítani, de a forgalom jelentős része a város felé fog tartani. A legtöbb lakó a beruházástól, annak zaj és porhatásaitól tart, meg persze a közlekedési káosztól. Nagypál Sándor alpolgármester elismerte, hogy a beruházás - akárcsak bármelyik - nem lesz az ott élőknek egy leányálom, de egyszer túl kell esni rajta - mondta. Hozzátette: a legmodernebb technológiával, korszerű ütemezéssel mindezek a problémák az optimális szintre csökkenthetőek.

Címke: