Megújul a kecskeméti Széktói Stadion

2015 ápr 21
Megosztás
Széktói Stadion látványterve

Mintegy 800 millió forintból modernizálódik a Széktói Stadion NB-I-es pályája. Megszűnik a futópálya, jobb lesz a meccsek látványa és hangulata, aztán következhet a Rudolf Laktanya.

 

Elkészültek az Széktói Stadion megújításának látványtervei. A nyílt közbeszerzést ősszel írják ki, a tervek szerint a jövő év őszén már az új stadionban folyhatnak a KTE NB-I-es mérkőzései.

A kedd délutáni tervbemutatón jelen volt Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, S. Juhász Attila,  Stadion Kft. ügyvezetője, valamint Medvigy Mihály, az MMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatója.

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: sportos heten van túl, mert szombaton a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia ünnepi fogadásán vett részt, majd a rákövetkezendő napon a Mercedes új, bővülő sportszponzorációs szerződését írták alá, most pedig a Széktói Stadion modernizációs terveit mutatják be. Hozzátette: a stadion, valamint régi uszoda kosárlabda akadémiává alakítása a város nyugati kapuját érinti, ezért ezzel egy időben érdemes fejleszteni a térséget, amelynek központ eleme a Rudolf Laktanya. Az elkövetkezendő uniós fejlesztési ciklusban erre a területre fókuszálnak, a cél: a családok rekreációja, a szabadidős sportok, valamint az utánpótlás méltó elhelyezése és az, hogy mindez egy helyen történjen. Hangsúlyozta: a fejlesztéseknek komoly értelme van, mert látja, hogy a Széktói Stadionban délutánonként szinte minden pálya benépesül gyerekekkel, miközben az apukák és a családtagok szurkolnak a fiataloknak. 

A stadion terveit a kecskeméti 7. Dimenzió Építésziroda készítette és Bozsódi Csaba építész mutatta be.

Bozsódi elmondta: egy európai, jobb bélmény nyújtó futballstadion létesül, amelynek fő eleme az, hogy megszűnik a pálya körüli, salakos atlétikai pálya, ezáltal a lelátók közelebb kerülnek a gyepes területhez. Ezen felül tovább bővül a központi lelátó fő épülete, közvetítőhelység, öltözők, és egyéb kiszolgálóhelységek létesülnek benne. Mindezek mellett egy jobb látványt, akusztikát és hangulatot biztosító kompakt stadion valósul majd meg.

Sipos Jenő arról beszélt, hogy az MLSZ 2010-ben felmérte a regisztrált focisták számát, amely akkor 120 ezer volt, mára ez a szám csaknem megduplázódott és növekszik. Ezzel egy időben természetesen megnézték a pályák, a stadionok állapotát is. Kiderült, hogy a pályák nagy része már nem üzemel, beépítették. Ennek okán az elmúlt 5 évben csaknem ezer pálya újult meg. A stadionok felülvizsgálatát követően elkészítetek egy modernizációs programot, amelybe belekerült a kecskeméti stadion ezen fejlesztése.

S. Juhász Attila, azt hangsúlyozta, ez a jövő iránya, a cél, hogy minél többen látogassanak ki a helyi NB-I-es mérkőzésekre. Hozzátette: a Kecskeméti Labdarúgó Akadémiai bekerült az országosan elfogadott és támogatandó 15 akadémia központ körébe, amely óriási siker, hosszú távon meglapozza az utánpótlás és vele együtt egy biztos alapokon álló NB-I-es csapatot.

A Széktói Stadion felújítása 800 millió forintos kormánytámogatásból valósul meg. A fejlesztés második üteme, amely a 4-es pálya atlétikai komplexummá alakításáról szól, hamarosan a kormány elé kerül, illetve a Rudolf Laktanya átalakítási tervei is. Ez utóbbi fejlesztések összege meghaladja a kétmilliárd forintot.