Megújult a széchenyivárosi FürKÉSZ játszótér

2018 okt 10
Megosztás

A KÉSZ Csoport és Kecskemét önkormányzata 11 év elteltével ismét közösen újította fel a Széchenyi sétányon lévő régi fa-játszóteret, amely egykoron a területen lévő fa szobrokról és már elbontott fa sáncokról kapta a nevét. Egykoron a város legkorszerűbb játszótere volt, mai is az lett, igaz ehhez szükség volt a KÉSZ Kft. több mint tízmillió forintos anyagi segítségére, valamint a két hónapos két hónapos előkészítési és másfél hónapos kivitelezési munkára.
A játszóteret sajtótájékoztató keretében adták ét, amelyen Polgár Tibor, a KÉSZ Csoport üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta: a KÉSZ Csoport 2007-ben adományozta először Kecskemét városának a Széchenyi sétányon található Fürkész játszóteret. Hozzátette: a cégcsoport életében fontos szerepet játszik a társadalmi felelősségvállalás és az utánpótlás-nevelés, ezért a város illetékes vezetőivel közösen idén korszerűsítette, parkosította és új játékokkal is kibővítette a már elhasználódott játszóteret. 

Hangsúlyozta: a beruházás összértéke meghaladja a 10 millió forintot. A KÉSZ Csoport büszke arra, hogy saját erőforrásait felhasználva határidőre teljesítette vállalását, és hogy a gyerekeknek egy izgalmasabb és biztonságosabb játszóteret adhat át.

Dr. Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere arról beszélt, hogy ez a tér az idén 650 éves Kecskemétnek egy nagy múltú része, ahol generációk nőttek fel, és amelynek a megmaradását és a fejlődését a jó elhelyezkedése és a szakmailag jól átgondolt alapkoncepciója mellett elsősorban mindmáig a látványos megújulásai biztosítják. 

Felidézte, hogy a Széchenyiváros kiépülésével egy időben ezen a helyen egyedi karakterű, művészi igényességgel megalkotott terepformákra épülő játszótér létesült ugyancsak művészkezek alkotta fajátékokkal, faragott padokkal, klinkertégla burkolatokkal és kőszobrokkal. Az eredeti játszótér-architektúra talán a panelépületek ellensúlya is szeretett volna lenni - és lett is - zöld környezetbe ágyazott egyediségével, játékosságával, de az idő nem kímélte, ezér tidőszervű vált a felújítása.

A játszótér első ízben 2007-ben a KÉSZ Csoport Kecskemét városának felajánlott adományaként újult meg és a "FürKÉSZ" nevet kapta. Az akkori felújításnak köszönhetően a játszótér népszerűsége tovább nőtt, a népszerűséggel azonban az intenzív használat is együtt járt. 11 év elteltével, 2018-ban Kecskemét  Önkormányzata és a KÉSZ Csoport ismét elérkezettnek látta az időt az átfogó felújításra-átépítésre.
A műszaki állapotuk szerint még megtartható játszó- és kondieszközök teljes körű felújításra kerültek. A menthetetlenül rossz állapotba lévő játszóeszközök helyett három teljesen új, sokfunkciós, kreativitásra és játékra ösztönző eszköz kapott helyet, valamint  elhelyezésre került egy új homokozó is a meglévő megtartása mellett.
A mai naptól a gyerekek olyan új játékokat is birtokba vehetnek, mint például a csúszdás óriásmozdony, a színes háromágú csillagvár és a kuckós homokozó.
A játszóeszközök környezetrendezése is szempont volt: a tereprendezési, füvesítési munkák és a sétaúthálózat burkolatának felújítása mellett megtörtént a teljes pad- és hulladékgyűjtő állomány cseréje is. A játszótér egyik központi facsoportja alatt új, virágzó növénysziget létesült.