Megyei évindító eszmecsere az egyházakkal

2018 jan 17
Megosztás
az egyházak képviselői a megyeházán

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat adott otthont a hagyományos, egyházakkal folytatott évindító megbeszélésnek, melynek témája az együttműködés útjainak keresése, a partnerség elmélyítése a megyei közösségekkel. A tanácskozáson a Bács-Kiskun megyei egyházak képviselői folytattak eszmecserét Rideg Lászlóval, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével és Rausch Sándor alelnökkel.

A megbeszélésen a Református Egyházat Bán Béla esperes, az Evangélikus Egyházat Lupták György esperes, a Hetednapi Adventista Egyházat Árvai Tamás lelkész, a Magyar Pünkösdi Egyházat Városi Ferenc gyülekezeti vezető és Rémán Dániel ifjúsági lelkész, valamint a Görögkatolikus Egyházat Feczák László szervező lelkész képviselte.

A megyei önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a megyei egyházakkal való szoros partnerségre többszintű és hatékony kialakítására. Az egyházi vezetőket Rideg László közgyűlési elnök tájékoztatta a megyei fejlesztésekről, pályázatokról, amelyekben a kölcsönös, jövőbeni együttműködésekről is szó esett. A Településfejlesztési Operatív Program keretein belül megyénkben már számos olyan pályázat valósult meg, amelyeket a települési önkormányzatok az egyházak bevonásával hoztak létre, például a kömpöci óvoda.

A megyei önkormányzat elkötelezett abban, hogy a bevonja kommunikációjába az egyházakat a nyomtatott és elektronikus eszközein keresztül, hogy megyénk lakossága a hagyományos híranyagok mellett a lelki élet gondozóiról is információt kapjon. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat be kívánja vonni a kommunikációjába a jelentős egyházi eseményeket, gyülekezetek bemutatkozásait, az egyházi fenntartású intézményeket, kulturális programokat, melyek színesítik és értékkel töltik meg megyénk közösségeinek életét.

Egy kijelölt képviselő útján az egyházak is szerepet kaptak egy megyei felzárkóztatási fórum szakmai munkájában, amelynek célja a megyei szintű koordináció és konzultációs rendszer kialakítása, hogy felzárkóztatási együttműködések kihassanak a lakosság életére növelve a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést. A fórum tagjai család és gyermekjólét, szociális, rendvédelem, hátrányos helyzetűekkel foglalkozók, civil és állami oldalról tevődnek össze, melyben képviselve lesznek az egyházak is.

Kiemelt terület a megyeszintű együttműködésben a turizmus, melynek egy jelentős szelete a vallásturizmus.

Konkrét fejlesztésekről, turisztikai kiállításon való megjelenésről, közös marketingről is esett szó, valamint a magyar és erdélyi zarándokutak szervezéséről. A lelki közösségek kiemelt társadalmi szerepét szeretné a megyei önkormányzat erősíteni egy közös rendezvénnyel, amely a megye egyházai közreműködésével a „Mi megyénk” programsorozat tematikus részeként a lelki egészség téma köré szerveződik. Tervek szerint az év derekán kerül megrendezésre egy kiállításokkal, előadásokkal, bemutatókkal egybekötött rendezvény a megyeszékhelyen, ahol a megyei egyházak, gyülekezetek, rendek kapnak bemutatkozási lehetőséget, bemutatva megyénk sokszínűségének egy újabb árnyalatát.

A megbeszélésen elhangzott tervezési és együttműködési lehetőségek konkrét lépésekkel folytatódnak. Elindul a hatékony információáramlást elősegítő kapcsolatok kialakítása, a rendezvények szervezése és a megyei identitásfejlesztés egy új szintjének kiépítése.