Mesterházy Kecskeméten értékelt

2014 ápr 16
Megosztás
Mesterházy Attila Király József

Nem voltak személyeskedések és nem keresték a felelősöket a Bács-Kiskun megyei és kecskeméti szocialisták keddi választási értékelőjén, amelyen jelen volt Mesterházy Attila pártelnök.

 

Megyei és kecskeméti elnökségi, illetve választmányi ülést tartottak a szocialisták kedden Kecskeméten, amelyen jelen volt Mesterházy Attila pártelnök.

A zártkörű rendezvény délután öt órától egészen este kilenc óráig tartott, a napirendi pontjai pedig a következők voltak: 

I. Hogyan tovább az Országgyűlési választás után?

II. EP választás, kampánystratégia, alapvető üzenetek, elvárások

III. Önkormányzati választás

Információink szerint a rendezvényen szinte minden jelenlévő  felszólalt, elmondta a véleményét, illetve kritikát fogalmazott meg.

Megtudtuk: az országgyűlési választásokkal kapcsolatban nem merült fel személyi felelősség firtatása, mivel a párt itt sokkal jobban szerepelt  a négy évvel ez előttihez képest, sőt, a megyei városokban jelentősen több szavazott kapott.  A növekedés több mint öt százalék, megelőzve a evvel a Jobbikot. A számítások szerint a  Fidesz Kecskeméten veszítette a legtöbbet, mintegy tizenöt százalékot.

Mea culpa

Mesterházy Attila az ülésen kijelentette: az idei három választásra kapott felhatalmazást, ezért nem visszafelé tekintget, hanem a következő kihívásra koncentrál. Véleménye szerint ebben a helyzetben a nagyobb kárt okoznának azzal, ha nem vinnék tovább a megkezdett építékezési folyamatot.

Informátorunk szerint a pártelnök nem mentegette a saját felelősségét, kijelentette: az ember minél magasabb pozícióban van, annál nagyobb a felelőssége, így természetesen nem mentesülhet  ő sem attól, hogy az eredményért személyes felelősséggel tartozik.

Hozzátette viszont, hogy minden döntést kollektív felhatalmazás előzött meg, így a most sokat bírált összefogást is, amelyre nem csak belülről, hanem kívülről is határozott elvárás volt.

Nagy Attila-díj

Az ülés végén átadták a tavaly alapított, Bács-Kiskun megye baloldaláért elnevezésű Nagy Attila-díjat, amelyet most először, visszamenőleges hatállyal, heten kaptak meg, de mostantól évente csak egy személy részesülhet majd az elismerésben.

A díjazottak a következők:

Csernus Ferenc - megyei díjazott

Dr. Brúszel László - Kecskemét - Kunszentmiklós díjazottja

Dr. Balogh László - Kecskemét - Tiszakécske díjazottja

Bella László - Kiskőrös - Kalocsa díjazottja

Tóth Istvánné - Kiskunfélegyháza díjazottja

Rádi Ignác - Felső-Bácska - Kiskunhalas díjazottja

Köteles Ilona - Baja díjazottja

 

 

 

Címke: