Mesterházy villámlátogatása Kecskeméten

2014 május 20
Megosztás
Király József, Mesterházy Attila

Európai Magyarországot, baloldali Európát címmel tartott kedden sajtótájékoztatót Kecskeméten Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Király a politikai toleranciát hiányolja helyben. 

 

A párt első emberét Király József, városi és megyei elnök fogadta, majd kezdte el a sajtótájékoztatót. Király szerint a Mercedes jelenlététől Kecskemét még európaibb város lett, hiszen itt nem csak egy másik munkamorál, hanem egy másik kultúra is jelen van, szervesen bekapcsolódott a város életébe, vérkeringésébe.

Hozzátette: ettől az európai kultúrától idegen a másik minden áron való lenyomása, földbe döngölése, ellehetetlenítése, pedig Kecskeméten ez zajlik a politikai palettán.

Mesterházy Attila ezt követően elmondta: fontos az európai parlamenti választás legalább olyan fontos, mint az országgyűlési, de ezt sajnos kevesen vélik így, és ebben nekünk politikusoknak is sok sarunk van - tette hozzá.Véleménye szerint 30-40 százalék közötti részvétel lesz vasárnap az EP-választáson, amit szomorúnak tart.

Hangsúlyozta, az előrejelzések szerint lehetőség van egy baloldali többségű Európai Parlament felállására, ami azt jelenti, hogy érdemes volna Magyarországnak is felismerni ezt a lehetőséget és csatlakozni ehhez az európai vezetéshez, mert markáns a különbség. Hozzátette: a jobboldaliaknak a bizottság elnöki posztjáért induló jelöltje szerint további megszorításokra, a költségvetési kiadások csökkentésére van szükség, a baloldal jelöltje a munkahelyteremtés fontosságára helyezte a hangsúlyt.
Mesterházy kijelentette: a baloldallal nyerne igazán Magyarország.
A szocialista párt elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország számára az Európai Unión kívüli létből csak nyomorúság származna, mert az ország az EU-tagság nettó haszonélvezője és jobban örülne annak, ha a brüsszeli magyar politika a nemzeti érdekeket különböző oldalról megközelítve egységes képviseletet jelentene.

A sajttájékoztatót követően Mesterházy Attila a város központjában tette egy kört és spontán beszélgetett a lakosokkal.