Mostohagyereknek érzi magát Hetényegyháza

2017 dec 19
Megosztás
hetényi karácsonyfa

A napokban megjelent egy fényképes bejegyzés a legnagyobb közösségi portálon, miszerint a helyi lakosok állítottak és díszítettek fel közterületi karácsonyfát Hetényegyházán. Néhány hozzászólás megemlítette, hogy ilyenkor túl messze van a település Kecskeméthez, és a képviselőjüket sem látták már régóta. 

Éppen ezért  még büszkébbek a fájukra és a közösség összetartó erejére.

Kiderült az is, hogy amit kaptak karácsonyfa helyett, az egy radikális parkolási változás, amellyel tovább korlátozták a járművekkel történő megállási lehetőséget Hetényegyházán. A számítások szerint  a településközponti ABC mellett van lehetőség úgy  15 autónak, valamint a gyógyszertár előtt körülbelül 6-nak parkolni, miközben egy 6000 fős településről beszélünk.

Aztán mi történt? Nem, nem kapta össze magát a képviselő úr, hanem a bejegyzés szőröstől-bőröstől eltűnt, vagyis levették magyarázat nélkül. 

Nekünk azért megvan. 

Éppen ezért kerestük is Molnár Pált, Hetényegyháza önkormányzati képviselőjét, mi a véleménye a lakossági problémákról, de nem sikerült elérnünk és nem kaptunk visszahívást. 

Biztos eltűnt ő is a hetényi közösség karácsonyfás bejegyzésével együtt.