Nagykoalíciós képviselői kivégzés Kalocsán

2018 feb 23
Megosztás
tüntetés Kalocsán

Az ellenzéki vezetésű Kalocsán nagykoalíciós egyetértéssel teljesen ellehetetlenítették tegnap egyik képviselőjüket, dr. Angeli Gabriellát, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselő-jelöltjét, mert nyilvánosságra hozta a városi közvilágítás-korszerűsítéssel kapcsolatos OLAF jelentést.

A városvezetés szerint nincs erről szó, csupán takarékossági szempontokat tartottak szem előtt.

- Négy éve itt egy csoda történt, egy olyan szellemiség győzedelmeskedett, amely arra esküdött fel: nincs titkolózás, mutyizás, és most azzal kell szembesülnünk, hogy a városvezetés épp azt a képviselőt akarja  egzisztenciálisan ellehetetleníteni, aki nyilvánosságra hozta az ELIOS ügyben az OLAF megállapításait - mondta csütörtökön a városháza előtti tüntetésen Király József, az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke. Hozzátette: sajnálom, hogy ez a közösség megbomlott és még egy radikális nézeteket valló jobbikos képviselővel is képesek szövetkezni a céljaik elérése érdekében, miközben együtt kellene küzdeni a választás sikeréérért, mint azt négy éve is tették.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettes is jelen volt a kalocsai demonstráción és a Kalocsán bujkáló félelemről beszélt, utalva Font Sándorra, akivel ki van plakátolva fél Bács-Kiskun Megye, de a hitelvesztése miatt van félnivalója, főleg egy olyan jelölttől, mint amilyen Angeli Gabriella, aki másfél nap alatt összegyűjtött több mint ezer ajánlást. Hangsúlyozta: ezzel a bandával semmiféle alku nincsen és aki ma délután Gabriella ellen szavaz, és támogatja a megalázását, akkor azokkal sincs tovább, nincs közös jövő, megszüntetjük velük az együttműködést.

Angeli Gabriella elmondta, mindenféle előzmény és értesítés nélkül, a képviselő-testületi ülés napirendi pontjaiból tudta meg, hogy indoklás nélkül meg akarják fosztani a jogi bizottság elnöki posztjától, a közbeszerzési bizottságbéli tagságától, valamint a városi ÖKO Pont irodában lévő állásától. Hozzátette: ha az intézményvezető közölte volna vele, hogy nem tud vele együtt dolgozni, akkor felállt volna, de itt nem erről van szó, mert ő egyszerűen nem kívánatos személy lett a városvezetés szemében, hiszen még egy uniós fenntartású közérdekű irodát is képesek beáldozni ezért.

Angeli Gabriella bizottsági visszahívását zárt ülésen tervezte tárgyalni a testület. Az asszony kérte, hogy legyen nyílt az ülés, mert nincs titkolni valója, de mivel a helyére lépő szocialista képviselő a polgármester kérdésére ragaszkodott a zárt üléshez, így minden maradt a tervezet szerint. 

Angeli kijelentette: nem követett el szabálytalanságot, mindig is a város érdekeit képviselte. Kérte, ha már leváltják a jogi bizottság elnöki posztjáról, akkor legalább hozzá hasonlóan jogvégzett személyt nevezzenek ki a helyére. Hozzátette: a képviselőségét ne vehetik el, ugyanúgy befog járni a bizottsági ülésekre és javaslatokat fog tenni.

Szavai nem találtak meghallgatásra. Minden pontban elmeszelték.

Gőgös Zoltán a szavazás után kijelentette a városvezető koalícióban lévő két párttársunk ezzel kiszavazta magát a helyi szervezetünkből, hiszen ezt a szabályzatunkban is világosan benne van, egy ilyen magatartással automatikusan megszüntették  a párttagságukat.

Angeli Gabriella lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat döntésének semmi köze a takarékossághoz, mivel határozott idejű szerződése van az ÖKO Pont irodai státusát határozott idejű szerződés keretében tölti be, amelyből még egy év hátra van, tehát ezt az önkormányzatnak a nélkül kell kifizetni, hogy munkát végzett volna.