Lehet más a kecskeméti tűzifaosztás

2014 feb 11
Megosztás
lmp a tüzifaosztás ellen

Megdöbbent a kecskeméti LMP azon, hogy Zombor Gábor hirtelen tízmillió forint értékű tűzifa kiosztását jelentette be. Véleményük szerint ez így kampány és közpénzszórás. Nem így kellene.

 

Ne kampányfogás legyen az egyszeri tűzifaosztás, hanem olyan program, amelyben részt vesznek az érintettek és a vállalkozások bevonásával a foglalkoztatás is növelhető - jelentette be kedden sajtótájékoztatón az LMP két önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselő-jelöltje, Kriskó Dávid és Falusi Norbert. Hozzátették: a segély nem megoldás, mert aláássa az emberi méltóságot is. 

A két helyi politikus azért hívta össze a sajtónyilvánosságot, mert Zombor Gábor kampányszerűen kezdett el tűzifát osztani a napokban közpénzből. Hozzátették, sok rászorult fordul hozzájuk, mert nem hallottak, illetve nem tudnak a tűzifaosztásról, az ad hoc jelleggel került kiosztásra.

Véleményük szerint fenntartható megoldást kell találni ezen a téren, amelyhez szükség lenne a rászorultak bevonására.

A programjuk szerint a tűzifa fűtőértéke szárítással akár többszörösére is nő, tehát ugyanaz a famennyiség több háztartás számára is elegendő lehet. Ezért javasoljuk a szociális célra szánt tűzifa közösségi szárításának és őrzésének megvalósítását, ahol lehet önkormányzati, ahol szükséges vállalkozói eszközök bevonásával. Továbbá: a tűzifa kitermelésében és előállításában is vegyenek részt a rászorultak. Szakmai irányítással és megfelelő eszközök biztosításával részt vehetnek a tájidegen növényzet irtásában, az út menti bozótok ritkításában és a fatermesztéssel és feldolgozással foglalkozó vállalatok és gazdák által nem hasznosítható részek hasznosításában. A szállíthatóság és tárolhatóság szempontjából elsősorban briketté préselés jöhetne szóba.

A tároláson túl az elosztásban is részt vehetnek a rászorulók. Célszerű kisebb pl. heti akár napi adagokban elosztani a tüzelőt, így megakadályozva a továbbértékesítést és biztosítva a támogatás hatékony eljuttatását, a szállítási terheket is csökkentve ezzel, hiszen ezt a rászorultak önerőből - és összefogással - képesek megvalósítani.

A két LMP-s képviselő a segélyprogramját a soron következő képviselő-testületi ülésen terjeszti a városatyák elé.

 
Címke: