Nem lesz így fürdőváros Kecskemét

2017 szep 10
Megosztás
tiszakécskei fürdő

Az Év Fürdője közönségszavasát idén is a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A versenyben közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát, 2017. június 1. és augusztus. 31 között, összesen 167 ezer szavazat érkezett, három kategóriában lehetett voksolni a kedvencekre.

Az Év Fürdője 2017 győztesei

2017-ben Az Év Fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló lett, mely a verseny történetében egyedülálló győzelmet aratott: 2015 után másodjára nyerte meg kategóriáját. A legkedveltebb hazai fürdőben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel. A Hungarospa Hajdúszoboszló nemcsak az ország, de egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is.

Az Év Feltörekvő Fürdője a Demjéni Termál Völgy lett, ami népszerűségét szintén sokoldalúságának köszönheti, hiszen barlangfürdő – a Cascade Barlang- és Élményfürdő igazi szemkápráztató látványosság, ez egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon – gyógyfürdő és aquapark is várja itt a vendégeket.

A Helyiek Kedvenc Fürdője 2017 címet a szentendrei V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szerezte meg. A létesítményt leginkább a széles palettájú wellness részlege teszi kedvelté, ahol finn szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, jégbarlang, sószoba és többféle masszázs is igénybe vehető. Itt található Magyarország első mesterszaunája is.

"AZ ÉV FÜRDŐJE 2017” SZAVAZÁS BÁCS-KISKUN MEGYEI EREDMÉNYEI:

Fürdő neve Település
1. Jonathermál Gyógy- és Élményfürdõ Kiskunmajsa (Az év feltörekvő fürdője)
2. Kerekdombi Termálfürdõ Tiszakécske (A helyiek kedvenc fürdője)
3. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdõ Tiszakécske (Az év feltörekvő fürdője)
4. Dávodi Strandfürdõ Dávod (A helyiek kedvenc fürdője)
5. Kunszentmiklósi Strandfürdõ Kunszentmiklós (A helyiek kedvenc fürdője)
6. Kiskõrös Termálfürdõ és Tanuszoda, Kemping Kiskõrös (Az év feltörekvő fürdője)
7. Tõsfürdõ - Lakiteleki Termálfürdõ Lakitelek (A helyiek kedvenc fürdője)
8. Félegyházi Termál Parkfürdõ Kiskunfélegyháza (Az év feltörekvő fürdője)
9. Halasthermál Kiskunhalas (Az év feltörekvő fürdője)
10. Aranykor Wellness és Termálfürdõ Ballószög (A helyiek kedvenc fürdője)
11. Csajda Fürdõ Kalocsa (A helyiek kedvenc fürdője)
12. Róna Kincse Gyógyfürdõ Kiskunfélegyháza (Az év feltörekvő fürdője)