Német sajtó Magyarországról

2015 júl 27
Megosztás
cikk a német sajtóban a magyar határzárról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárról közölt vezércikket hétfői számában.

Stephan Löwenstein A magyar módszer című írásában kiemelte, hogy Magyarország "egy határkerítéssel megmutatja, hogy a balkáni útvonal egész Európa számára téma".

Kifejtette, hogy a "kerítésprojekt" Brüsszelben és Berlinben is "mindenféle fintorgást" váltott ki, de aki így reagál, az túlságosan leegyszerűsíti a dolgot. Magyarország valójában erejéhez képest mindent megtesz az uniós kötelezettségei teljesítéséért, így rögzíti az országba érkező illegális bevándorlók személyi és biometrikus adatait, és ez korántsem mondható a menekültek útvonalán fekvő valamennyi uniós tagországról, elég csak Görögországra vagy Olaszországra pillantani.

Orbán Viktor egyebek között arra hivatkozik, hogy más európai országokban a határkerítés révén 90 százalékkal sikerült csökkenteni az embercsempészetet, és ezzel nyilvánvalóan Bulgária példájára utalt, amely azonban "azt mutatta meg, hogy egy kerítés csupán eltereli a menekültáradatot, de nem állítja meg" - írta a FAZ szerzője.

Hozzátette, hogy a kerítésépítésnek egy bel-, és egy külpolitikai vetülete van. A "hazai játék" részét alkotják a miniszterelnök nemzeti-konzervatív pártjának "erős kijelentései". Löwenstein a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációról, illetve az ahhoz kapcsolódó plakátokról kiemelte: "mindenképpen bírálandó, hogy politikai tőkét kovácsolnak Európa- és külföldiellenes agitációval".

Egy másik "belpolitikai játék" is zajlik - tette hozzá a Demokratikus Koalíció tervével kapcsolatban, miszerint a párt az Európai Bizottsághoz fordul az ideiglenes műszaki határzár miatt. Megjegyezte: "az egykori kommunista ifjúsági vezér Gyurcsány nyilvánvalóan elfelejtette", hogy a magyar-osztrák határt egykor lezáró vasfüggönynél "lelőttek embereket", és az "rendszerhatár" volt, amely "népek bebörtönzésére" szolgált. 

Ugyanakkor mindaz, ami a kerítés révén kifejezésre jut, "sokkal több belső magyar témánál", és "mély szimbolikája" van annak, hogy a  vasfüggönyt elsőként lerántó Magyarországon ismét határkerítés építése van napirenden. A "kerítés egész Európa számára téma", és nem kevésbé, mint a Földközi-tengeri menekültek ügye. A balkáni útvonal problémáját "összeurópai" erőfeszítéssel kell megoldani, az pedig "szükséges és legitim", hogy erre Magyarország felhívta a figyelmet - írta Stephan Löwenstein.

http://www.faz.net/aktuell/politik/europaeische-union/ungarn-plant-grenzzaun-der-loest-aber-keine-probleme-13721436.html