Orbán intelme Kiskunfélegyházának

2014 okt 7
Megosztás
Kapus Krisztián és Orbán Viktor

Orbán Viktor szerint számít, Lázár János szerint viszont nem számít a fejlesztési források elosztásakor, hogy az adott önkormányzatot kormánypárti vagy ellenzéki politikusok vezetik. Abban viszont egyetértettek, hogy aki ezt szóvá teszi Brüsszelben, az "lejáratja" a hazáját.

Az együttműködéshez bizalom kell; az nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk a kormányt, lejáratjuk külföldön, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó - mondta Orbán Viktor a Vas Népének adott, szokatlanul őszinte interjújában arra a kérdésre, hogy attól lesz-e sikeresebb egy település, hogy kormánypárti vagy ellenzéki polgármestere van. "Azt kérem az emberektől, hogy olyan vezetőket válasszanak, akik őszintén tudnak közösen dolgozni a jelenlegi kormánnyal; ahol ilyen képviselők, polgármesterek lesznek, ott kialakul az összefogás, és az emberek érezni fogják a közös munka előnyeit" - tette hozzá a miniszterelnök, akinek nyíltan vállalt politikai szándékait - amely szerint csak a kormánypárti vezetésű települések, megyék lakói érezhetik a kormányzattal való "összefogás" előnyeit - még érdekesebbé teszi a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este elhangzott szavai.

Lázár János ugyanis az ATV-ben - Orbánnal ellentétben - azt mondta, hogy ő politikai felelősséget visel az európai uniós fejlesztési pénzek felosztásáért, ezért "mindent el fog követni annak érdekében, hogy sem személyes pénzügyi, sem politikai szempontok egy pályázat odaítélésénél ne érvényesüljenek". 

részletek:

http://nepszava.hu/cikk/1035588-orban-viktor-ellentmond-lazar-janosnak