Országos bokszverseny Kecskeméten

2014 dec 1
Megosztás
Országos ökölvívó bajnokság

Szerdán mintegy negyven klub százharminc versenyzőjének részvételével kezdődik meg Kecskeméten a férfi ökölvívó országos bajnokság. Szombaton már a döntőket láthatjuk a sportcsarnokban.

 

A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Csötönyi Sándor elnök arról beszélt, hogy Kecskemét korábban már kétszer volt házigazdája az ob-nak, és ahogy az elmúlt két alkalommal, úgy ezúttal is kiváló hangulatú versenyre van kilátás, várhatóan sok nézővel.

Kovács László szövetségi kapitány tájékoztatása szerint különösen a felsőbb súlycsoportokban lesz népes a mezőny, még a +91 kilóba is 18 nevezés érkezett. A szakember úgy véli, a verseny azért is fontos lesz, mert megmutatja, hogy a legjobbak hol tartanak a felkészülésben a kiemelt jelentőségű 2015-ös év előtt. Jövőre ugyanis három jelentős világversenyt is rendeznek, Európa-bajnokságot, Európa Játékokat és az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot.

Várhatóan komoly presztízsmeccsekre is sor kerül a viadalon, ezek közül is kiemelkedhet 75 kilogrammban az olimpiai ötödik, Eb-harmadik Harcsa Zoltán és a 2010-ben 69 kilóban Eb-győztes Bacskai Balázs összecsapása. Tavaly Bacskai közvetlenül súlycsoportváltása után meg tudta nyerni a Harcsa elleni finálét, most azonban Szántó Imre - már a Ferencváros színeiben versenyző - tanítványa egyértelműen a visszavágásra készül. Szintén érdekes csatát hozhat 60 kilóban a címvédő, többszörös Eb-bronzérmes Varga Miklós és Gálos Roland csatája vagy 81 kilóban Hámori Ádám és Harcsa Norbert meccse, természetesen csak akkor, ha az esélyeknek megfelelően minden favorit bejut a döntőbe.

Az ob első három napján, szerdán, csütörtökön és pénteken is 16.00 órakor kezdődik a program a Messzi István Sportcsarnokban, míg a szombati finálék 13.00 órától kezdődnek. A döntőket a Sport TV élőben közvetíti.

A hétfői sajtóeseményen Csötönyi Sándor és Papp László, Debrecen polgármestere aláírták a februári, 59. Bocskai István nemzetközi emlékverseny szerződését. Magyarország legrangosabb, Európában is komoly ranggal rendelkező férfi amatőr viadalával kapcsolatban a városvezető jelezte, hogy komoly érték Debrecen számára, és a jövője biztosítva van. A versenyen ezúttal is erős mezőny várható, Csötönyi Sándor ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy az érdeklődés jelentős, és úgy tűnik, a kínai válogatott is eljön.

MTI