Örvény

rabláncon
Olyan sokáig tartottak bezárva egy nőt, hogy közben holttá nyilvánították élet a homokon, törvény

A Monori Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szembe

malacok
Nem lett malacuk a jószágtolvajoknak élet a homokon, törvény

A Bajai Járási Ügyészség dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettével vádolja azt a biztonság

vámos razzia
Hibajavítóval tüntették el az áfát, bokorba bújt a gyanúsított élet a homokon, törvény

Jellemzően borral kereskedtek és fuvarozással foglalkoztak azok a gazdasági társaságok, amelyek a bevallásaikban szere

versenyautó
Túlárazott reklámok, fiktív számlák hárommilliárdos értékben élet a homokon, törvény

Nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre a napokban a NAV Dél-alföldi Regionális bűnügyi igazgatóság.

helyszínelés
Zalakomáromban fogták el a cserbenhagyó gázolót élet a homokon, törvény

Éjszaka elfogták a rendőrök azt a sofőrt, aki vasárnap este Nagykanizsán a zebrán elgázolt egy nőt és a négyéves gyerm

rendőrség
A láttatási vita hevében halálra gázolta élettársa volt apósát élet a homokon, törvény

A Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy családi vita hevében

Kiss Sándor a vádlottak padján
Kétmilliárdot csalt el a Kecskeméten is befektetési irodát működtető bróker élet a homokon, törvény

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság 556 rendbeli csalás, és sikkasztás bűntettében, valamint 552 rendbeli hami

Tszakécske vasútállomás
Enyhítették a Tiszakécskén megölt turista gyilkosainak büntetését élet a homokon, törvény

Jogerősen 21, illetve 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a két tiszakécskei fiatalt, a

Hazaengedte a bíróság az élettársát ágyban szíven szúró nőt élet a homokon, törvény

A Kecskeméti Járásbíróság ma lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el annak az 58 éves kiskunfélegyházi nőnek a vonatkozás

Oldalak