Összbírói értekezlet a Kecskeméti Törvényszéken

2018 ápr 25
Megosztás
kecskeméti bírók

A Kecskeméti Törvényszék április 24-én tartotta évi rendes összbírói értekezletét, amelyen Bicskei Ferenc, a Törvényszék elnöke beszámolt a bíróság előző évi eredményeiről, valamint a jövőbeli célokról. Az ügyforgalmi adatok tekintetében utalt arra, hogy a kettő éven túli ügyek aránya csökkenő tendenciát mutat. Kiemelte, hogy az arányos munkateher elosztást a Kecskeméti Törvényszék a járásbíróságokról történő kirendelésekkel valósítja meg. Hangsúlyozta a Megtartó Program fontosságát, annak eredményeit. Ezt követően a Bíró Tanács elnöke beszámolt a tanács elmúlt évi munkájáról, Kékedi Szabolcs főosztályvezető pedig az OBH képviseletében elismerő okleveleket adott át.

Az értekezlet megválasztotta a megyei Bírói Tanácsot is, miután a korábbi mandátuma lejárt. 

Az értekezletet megelőzően tartott sajtótájékoztatón Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke hangsúlyozta, hogy a törvényszéken a 2017. év az új eljárási kódexre történő felkészülés éve volt. Utalt az ítélkezés időszerűségére, az igazságügyi alkalmazottak bérrendezésére, valamint a Kecskeméti Törvényszéken és a Kecskeméti Járásbíróság épületében kivitelezett korszerűsítésre. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke kiemelte a Kecskeméti Törvényszék magas színvonalú szakmai munkáját, valamint az Ítélőtábla és a Törvényszék közötti együttműködést.