Őszre elkészül a szárnyas feldolgozó Mélykúton

2018 feb 21
Megosztás
mélykúti szárnyas feldolgozó

Mélykút adott otthont szerdán a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés bizottságai ülésének. A látogatás keretében Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és a közgyűlés tagjai megtekintették a megye egyik legnagyobb fejlesztését, a Hunent Zrt. liba és vízi szárnyas feldolgozóját.

Hagyomány, hogy a megyei közgyűlést és a bizottságok ülését, mindig más-más településen tartják szerte a megyében. Szerdán, Mélykúton, a Hunent Zrt. több mint tizenkét milliárdos beruházását látogatták meg a képviselők. Kiss István, az igazgatóság elnöke, bemutatta az épülő üzem gigantikus méreteit, ismertette fejlesztési elképzeléseiket.

A kormány támogatásával létrejött beruházás alapkövét 2017. szeptember 15-én rakták le. A mintegy 9 hektáros telken a beépített terület több mint 18 ezer négyzetméter lesz. Az első ütem során felépül a víziszárnyas vágóhíd, a feldolgozó üzem, a hűtő- és fagyasztóház, valamint a szennyvíztelep, amelyek lassan már szerkezetkész állapotban vannak. A teljes beruházás második üteme várhatóan 2019 év végére fejeződik be.

A tervek szerint az üzem, tízórás műszakban, 50 ezer kacsa vagy 25 ezer húsliba feldolgozására lesz alkalmas és 350 új munkahelyet teremt. 

Kiss István elmondta: amennyiben a határidőket a kivitelezők tartani tudják, úgy szeptembertől már elindul az üzemszerű termelés. A kivitelezők jelenleg közel kétszáz fős létszámmal végzik az építést, amely a zord időjárás ellenére sem szünetel. 

Mélykút és a térség számára hatalmas lehetőséget hordoz magában a fejlesztés, amely megyei szinten is a kiemelkedő beruházások közé tartozik. Ezért a megyei önkormányzatnak is kiemelten fontos, hogy az ilyen gazdaságfejlesztés élvezze nem csak a kormányzat, hanem a megye támogatását is. Ezzel kapcsolatosan a Településfejlesztési Operatív Program keretében, megyei forrásokból több mint négyszáz milliós fejlesztés valósul meg az ipari parkban, amely alkalmas a további beruházások hátterének biztosítására. A már befejezett energetikai és infrastrukturális építkezéseken túl, egy inkubátorház kialakítása indulhat meg a közeljövőben, amely lehetővé teszi a vágóhíd komplexum igényeinek a kiszolgálását is - mondta el Rideg László.

Az ötezer fős Mélykút életében egy ilyen szintű beruházás a munkahelyteremtésen túl a település iparűzési adójában is jelentős szerepet fog játszani - a Hunent Zrt. közel megduplázza majd azt. Kiss István elnök településhez fűződő személyes kötődése nagyban hozzájárult, hogy Mélykút lehet az otthona annak a beruházásnak, amely a település és a térség fellendülésének motorja lesz - számolt be Kovács Tamás, Mélykút polgármestere.