Öt betörést ismert be a kiskőrösi tolvaj

2017 júl 26
Megosztás
a tettes lábnyoma a helyszínen

Ismeretlen tettes 2017. július 18-án 0 óra 30 perc körül betört egy kiskőrösi élelmiszerboltba, azonban megszólalt az üzlet riasztója és onnan értékek nélkül távozott. Négy nappal később hajnalban egy kiskőrösi lakás nyitott teraszajtaján keresztül a konyhában lévő női táskát vitte magával ismeretlen elkövető, a benne lévő készpénzzel és személyes okmányokkal együtt. Még aznap egy másik kiskőrösi lakásba is betört egy férfi, azonban a sértett megzavarta, így onnan semmit sem vitt magával.

A sértett kért segítséget a kiskőrösi rendőröktől, mivel 2017. július 23-án 3 óra 30 perc körül egy helyi vendéglátóhely bekerített, nyitott kapus udvaráról eltulajdonították lezáratlan kerékpárját, a rajta lévő lakattal együtt. 

A lopás bűntett, lopás vétség kísérlet és okirattal visszaélés vétség elkövetése miatt indult nyomozások során megalapozottá vált a gyanú, hogy mindegyik bűncselekményt ugyanaz a helyi férfi követte el. A 25 éves H. Zsoltot 2017. július 25-én 19 óra 15 perckor fogták el a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai. A férfi – akit őrizetbe vettek a rendőrök – elismerte a bűncselekmények elkövetését.

A kiskőrösi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki a nyomozás adatai szerint öt napon belül több bűncselekményt követett el.